Szimulálja a repülést a Malév

Kiszúrás a pilótákkal. Eddig az oktatás Amszterdamban folyt, kivitték a legénységet 12-13 napra, állták a szállásukat, kajájukat, napközben két órát ültek a szimulátorban, aztán be lehetett járni az összes csatornát, meg coffee shopot a városban. Mostantól meg ott a ferihegyi kopottas épület, húszéves berendezéssel, pálmakertet idéző, óriásnövényekkel eltakart ablakokkal, meg a Boeing 737NG szimulátorral. Na jó, ez utóbbi tényleg a csúcstechnikás izé, de Budapest külvárosa akkor is sokkal unalmasabb, mint Amszterdam.

Olcsóbb így

Az egész azzal kezdődött, hogy a Malévnál osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy semmivel sem drágább lízingelni, telepíteni, majd működtetni egy ilyen szimulátort, mint állandóan külföldre cipelni azt a 173 pilótát, akik nap mint nap vezetik a légitársaság 18 újgenerációs 737-esét. Ráadásul lesz egy csomó szabad kapacitásuk, azt meg kiadják bérbe, úgyhogy még spórolhatnak is egy keveset.

Korábban már volt szimulátor Budapesten, a TU-154-est kiszolgáló számítástechnikai szörnyeteg egy közepesebb szobát elfoglalt, a gép kapacitása 64 kilobájt volt, bár szakértők szerint remekül ellátta feladatát. A Malév viszont évek óta nem használ Tupoljevet, azóta lehetett külföldre járni gyakoroltatni.

A csarnokszerű épület egy hátsó termében várt letakarva a szimulátor. Gönczi János, a Malév vezérigazgatója rántotta le a kék leplet, az ünnepélyességet a légitársaság felharsanó himnusza fokozta. A lepel alól egy nagy fehér gömb bújt elő, legalább 6-7 méter magas, támasztéka hat óriási rúd.

A rudak valójában lábak, amik az amúgy elterjedt hidraulikus helyett pneumatikus módszerrel emelgetik a 6,5 tonnás testet. Ennél viszont sokkal többet kell bírniuk, egy-egy hirtelen manőver közben 50 tonna is nehezedhet a lábakra, de a talajra is: az óriási tömeget a földbe épített 1,8 méter magas betonoszloppal ellensúlyozzák.

Fűrész

A gépet a kanadai Mechtronix Systems készítette, a cég szakembere a helyszínen volt. Kollégái viszont lehet, hogy a bemutató időpontjában is a kaliforniai Mojave sivatagban kutattak roncsok után. A sajtótájékoztatón Gönczi János elmesélte, hogy egy repülőgép orrát nehéz leutánozni, nem is bajlódnak vele a szimulátorgyártók, inkább kimennek a repülőtemetőbe, és lefűrészelik a kiselejtezett gépek orrát. Az ülések is eredetiek, a többi csak másolat, arról viszont fogalmam sincs, hol lehet az orr, mert csak a nagy fehér gömb látszik.

A három projektor 1920x1080-as felbontásban vetíti a képet a vásznakra. A hardver meglehetősen hétköznapi, abból viszont elég sok jutott. Hat Pentium 4-es és egy darab kétmagos Xeon gondoskodik a „repülőgép” elektronikus berendezéseiről, míg egy másik dobozban három processzor és három Nvidia 7900 GTX dolgozik a grafikus megjelenítésen. Ez azért jó, mert ha valami elromlik, elég kiszaladni kispestre, és bármelyik kereskedésben meg lehet vásárolni a szükséges alkatrészt.

Öt repülőtér részletes képét vásárolta meg a Malév, pályánként 25-30 ezer dollárt kell a társaságnak fizetnie, ezért cserébe viszont a kifutó 70 kilométeres körzete a dobozban van, pár méteres részletességgel.

Mielőtt beengedtek volna minket a gépbe, Molnár Attila, a Malév oktatója mesélt arról, hogy a mai repülőkkel már ablak nélkül is el lehetne jutni New Yorkba: szinte mindent a számítógépgép végez, a pilótának sokszor kifejezetten tiltják, hogy dolgozzon. Európán belül például tilos kikapcsolni a robotpilótát, mert a gépek olyan közel repülnek egymáshoz, hogy nem merik emberre bízni az irányítást. Felszállás meg leszállás között lehet kártyázni.

A pilóta azért kell, mert ha baj van, az elektronika meghülyül, akkor kell valaki, aki kiigazodik a négyszáz kapcsoló, meg bigyó között, és képes letenni a gépet. Ezekre az esetekre gyakorolnak minden évben a pilóták, mert ha beállna a vészhelyzet, tűz ütne ki a fedélzeten, kilyukadna a géptest, akkor nincs az az operációsrendszer, amelyik ijedtében ne vezetné sziklának a Boeinget. Szerencsére vészhelyzet elég ritkán van, mondta Molnár Attila, és ezt gyorsan le is kopogta az asztalon.

Szivárog a hajtómű

Előkerült a használati utasítás is, ezt lapozgatják serényen a pilóták, ha tényleg nagy a baj. A sárga könyv nem bonyolítja túl a dolgot, pár sorban ad választ olyan vidám kérdésekre, hogy mitévők legyünk, ha leáll az egyik motor, vagy eltűnik az üzemanyag („ellenőrizd, lehet, hogy szivárog”).

Maga a szimulátor pont akkora, mint az irányítófülke. Meg pont olyan is. Kapcsolók, kijelzők, mutatók mindenfele, nekem ne akarja beadni senki, hogy van ember, aki kiigazodik rajtuk. Egy leszállást szimulálunk. A főpilóták finoman csökkentik a magasságot, egymással angolul kommunikálnak. Ahogy navigálnak, ahogy a 6,5 tonnás kaszni mocorog, tényleg olyan, mint egy repülésnél, bár gondolom egy zuhanást, meg becsapódást nem tudna szimulálni a szerkezet. Nem mintha tudnám, hogy az milyen.

A kilátás tényleg remek, valamilyen vizuális trükkel (tükrökkel) elérik, hogy a pár méterre vetített kép végtelen távolságúnak tűnjön. A grafika viszont nincs túlbonyolítva, a műholdképekből összeállított felszín inkább célszerű, semmint lenyűgöző: a Flight Simulator 2006 jobban néz ki.

Ahogy közelítünk a földhöz, furcsa kapcsolók kezdenek el kattogni, majd a számítógép közli, hogy mennyi van még hátra. Finoman leérkezünk, és elgurulunk a kapuk felé.

Kiszállás.