A Távközlési Kerekasztal szerint jó az új hírközlési törvény
Az új Elektronikus Hírközlési Törvény jelentős lépés az Európai Unióhoz való felzárkózás folyamatában, mert megteremti az információs társadalom és a tudásalapú gazdaság kiépítésének hírközlési alapjait, jelentették ki a Távközlési Kerekasztal résztvevői. A Távközlési Kerekasztal csütörtöki budapesti ülését követő sajtótájékoztatón Kovács Kálmán hírközlési miniszter elmondta: a másfél éve létrehozott szakmai fórum résztvevőinek egységes álláspontja szerint jó törvény született.
A jogszabály azonban még csak a közös munka első része volt, miután a törvényhez kapcsolódó rendeletek most következnek. A törvényhez 14 rendelet készül, amelyek közül a hálózati szerződésekről, a számvitel szétválasztásáról és a számhordozhatóságról szólót emelte ki a miniszter. A számhordozhatósággal kapcsolatban Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója elmondta: a Matáv már felkészült, hogy január elsejével megfeleljen a számhordozhatóság követelményének. Sugár András, a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatója mindehhez hozzátette, hogy bár elsőként a vezetékes telefonoknál kell megteremteni a számhordozhatóság lehetőségét, a szolgáltatóváltás a mobilcégeknél már most is könnyen lehetséges.