Stabil második helyen az XBox
A Microsoft játékkonzola Európában 3,7 millió, világszerte 13,7 millió példányban kelt el 2001 novemberi bevezetése óta. A Microsoft UK közleménye szerint az XBox-ból a szigetországban tavaly decemberben adták el az egymilliomodik példányt, és ez volt az egyetlen játékkonzol, amely 2002 utolsó negyedévéhez képest növekedést tudott elérni. Ezzel az XBox meg tudta szilárdítani második helyét a játékkonzolok piacán.
Európában egy eladott konzolra 5,2 játék jut. A teljes kínálat mintegy 300 játék. A folyó üzleti év végéig, 2004 júniusáig a Microsoft világszerte 16 millió készülék eladását reméli. A Sony szerint a Playstation 2-ből eddig 70 millió darab kelt el.