A magyar államfő szerint nőni fog az Európai Akadémia jelentősége
Mádl Ferenc ezt azután jelentette ki szombaton az MTI-nek, hogy a nap folyamán Salzburgban részt vett az akadémia ünnepi közgyűlésén. Az államfő egyetértett azzal, hogy a több mint tíz éve alapított EASA nagyon fontos konzultációs fórumot biztosított az európai egyesülési folyamatban. Kiemelte, hogy az európai intézmények, az EU bizottsága és tanácsa egyre inkább épít arra, hogy minél több programba bevonják az akadémiát. Ezzel összefüggésben kiemelte az egészségügy kérdéskörét.
Az EASA egész Európára vonatkozó összegezést készít az európai parlament támogatásával erről a területről, amellyel kapcsolatban állapotjelentést és előjelzéseket készítenek egyebek között Magyarországról is. Az összegzés átfogja például a szociális összetevőket, a társadalombiztosítási összefüggéseket, az egészségügy technikai felszereltségét.