Nőtt az Acer piaci részesedése
Az Acer Inc. jövőre harminc-negyven százalékkal tervezi növelni eladásait, ezzel jelentősen növelni tudja piaci részesedését is. A világ ötödik legnagyobb személyi számítógép gyártója, a tajvani Acer jövő évi eladásaira vonatkozó elemzői várakozások is masszív, 26,7 százalékos bővülést jeleznek, eszerint az idei tervezett 216 milliárd tajvani dollárról 273 milliárdra emelkedik az érteékesítés.
A társaság szerint a következő négy évben kifejezetten kedvezően változnak értékesítési pozícióik, és várhatóan előbbre lépnek a rangsorban. Az Acer azon kevés cég közé tartozik, amelyek számottevő növekedést értek el az idei harmadik negyedévben. Várakozásaik és rendelésállományuk szerint a negyedik negyedévben hozzávetőleg harminc százalékkal növelik bevételeiket.
Az Acer harmadik negyedéves eladásai negyven százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit. Az első kilenc havi nettó profit 3,83 milliárd tajvani dollár volt, ami csak 52 százaléka a 2004-re tervezett 7,34 milliárdnak.