Judit
3 °C
7 °C

Leszavazták a Microsoft részvényeseinek indítványait

Reuters
2000.11.10. 00:45
A Microsoft részvényesei leszavazták a részvényesek által javasolt indítványokat, melyek arra kötelezték volna a szoftvercéget, hogy számoljon be politikai adományairól és foglaljon állást Kína emberi jogsértéseiről. A cég közgyűlésén több indítványról szavaztak, így elfogadták az új dolgozói részvényopciók kiadásának javaslatát is. A részvényesek több mint 94 százaléka leszavazta azonban azt a két indítványt, melyeket a cég történetében először részvényesek javasoltak. A cég szerint a Microsoft mind a politikai adományokat illető szabályoknak, mind a kínai törvényeknek eleget tesz, így nincs szükség külön beszámolóra az adományokról illetve emberi jogi állásfoglalásra.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?