A Nintendo Európába hozza a Nintendo DS-t
A japán Nintendo márciusban dobja az európai piacra az új Nintendo DS mobil játékkonzolt. Ezzel a konszern a történetének leggyorsabb termékbevezetésére kerülhet sor, jelentette be Párizsban Satorao Iwata, a vállalat elnöke. A Nintendo DS-ből a november végi megjelenése óta összesen 2,8 millió darabot adtak el.
A Nintendo számára Európa rendkívül fontos piac, mondta Iwata, és örömét fejezte ki, hogy Japán és az USA után ilyen gyorsan megjelenhetnek az uniós piacon. A játékkonzol két képernyővel rendelkezik, amelyek közül az egyik érintőképernyőként a játékok irányítására szolgál.
A PictoChat szoftver segítségével a felhasználók akár 30 méteres távolságból szövegeket és saját készítésű képeket küldhetnek egymásnak. A Nintendo DS várhatóan 149,99 eurós áron lesz kapható, míg a hozzá való játékok 20 és 40 euróba kerülhetnek majd.