Kína vezető távközlésieszköz-gyártója, a Huawei tavaly év végén százmillió dolláros megrendelést kapott a dán Telfort mobiloperátor harmadik generációs (3G) hálózatának kiépítésére. Az idei év elején Thaiföldön verték meg amerikai Motorolát, ahol egy 187 millió dollár értékű 3G-s rendszert építenek ki - árajánlatuk 46 százalékkal maradt el a megrendelő szolgáltató előzetes várakozásától. A Huawei a brit COLT alapszállítója, és százmillió dollár értékű szerződést között az Ausztrál Opus szélessávú hálózatának kiépítésére. Emellett ott van a brit Vodafone, a világ legnagyobb mobiloperátora és a British Telecom potenciális szállítóinak listáján is. Néhány hete a Fibex kötött 300 millió forintos keretszerződést Huawei-eszközök szállítására a Magyar Telekomnak.
A Heavy Reading piackutató cég rangsorán, a hálózatieszköz-szállítók között nyolcadik lett a kínai vállalat, tíz helyet lépve előre 2003-hoz képest, míg a szolgáltatások és támogatás kategóriában a negyedik helyet szerezték meg. A Huaweié a kínai piac 30 százaléka, egy európányi méretű terület, így ha valamit kifejleszt erre az óriási hazai felvevőpiacra, azt szinte ingyen tovább tudja gyártani a nemzetközi értékesítésre is. A magánkézben levő vállalat baráti kapcsolatokat ápol a kínai kormánnyal. A bizalom erősítése céljából a kínaiak az idén Európában elemzői konferenciát rendeztek. A legnagyobb ellenfelek azzal vágnak vissza, hogy partneri megállapodásokat kötnek kínai vállalatokkal, illetve kutatási-fejlesztési részlegeket telepítenek Kínába, így csökkentik költségeiket és piacot is szereznek.
5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!