Gyakran téved a tüdőrákot mutató röntgen
A tüdőrák diagnosztizálására szolgáló röntgenvizsgálatok eredménye
igen gyakran téves, de ez a módszer mégis hasznos a betegség korai
stádiumának kimutatására, és ezzel a gyógyulás esélyének javítására
- mutatta ki egy amerikai tanulmány.
A Journal of National Cancer Institue (JNCI) nevű, az
országos rákkutató intézet által kiadott közlönyben publikált
tanulmány 77 ezer 55 -74 év közötti, jó egészségi állapotú emberen
elvégzett tüdőröntgen-felvételt elemzett. Ezekből 5991, csaknem 9
százalék mutatott a betegség esetleges meglétére utaló jeleket.
További vizsgálatok és elemzések után az orvosok 206 személynél
vettek szövetmintát és ezek alapján 126-nál mutattak ki rákos
megbetegedést, ami a kezdetben gyanúsnak talált röntgenfelvételek 2
százalékát sem éri el.
Az így felderített esetek 44 százaléka viszont még csak kezdeti
stádiumban volt és így jobb esély volt a gyógyítására.
Az utóbbi időben mind gyakrabban alkalmazott komputer-tomográfos
(CT) vizsgálatok pontosabb diagnózist tesznek lehetővé.
A tüdőrák a rák leggyakoribb és legnagyobb halálozási arányszámú
változata. 2005-ben mintegy 172 ezer amerikainál mutatták ki, ezek
többségével két éven belül végez a betegség, főleg azért, mert
általában csak a kór előrehaladott stádiumában ismerik fel. Sok nem
dohányzó ember is megbetegszik benne, a röntgenfelvételek révén
diagnosztizált 126 esetből 14 személy soha nem szívott el egy
cigarettát.