Szárnyal a Google és a Yahoo papír
Nyitáskor pénteken a csütörtöki záró értékeik fölé várják az elemzők a Wall Street iránymutató indexeit; a trendet a Google Inc. és a Yahoo Inc. várható eredményén javító brókervélemény határozza meg, de nyilvánvaló az óvatosság, amíg nem válnak ismertté a pénteki nap során esedékes foglalkoztatási adatok.
A befektetők e makroadatoktól várják, hogy világosabbá tegye, vajon lehet-e számítani a Fed kamatemelési sorozatának befejezésére. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint decemberben 200 új munkahely létesülhetett, változatlanul 5 százalékos munkanélküliség mellett.
A Goldman Sachs az eddigi 5,68 dollárról 5,75 dollárra javította a Google Inc. várható eredményét, és emelt a Yahoo Inc. 2006-os és 2007-es profitelőrejelzésén is. Ennek hatására az elektronikus kereskedésben 0,8 százalékkal emelkedett a Google, 1,8 százalékkal a Yahoo árfolyama. Ellenerőként hathat ugyanakkor, hogy a Credit Suisse First Boston rontott a Microsoft Corp. befektetési besorolásán.
Nyilvánosságra került az is, hogy az International Business Machines Corp. takarékossági okokból kiléphet egy hagyományos nyugdíjelőtakarékossági programból.
A határidős indexek közül a Standard & Poor's 500 index futures 1,8 ponttal nőtt, jócskán számított értéke felett alakult; 1,5 ponttal került magasabbra a Nasdaq 100 index futures, 18 ponttal a Dow futures.