Veszélyes vörös hangyák
Robert Vander Meer amerikai biokémikus a hangyák kémiai kommunikációs rendszerét, a feromonokat kutatta: életéből négy évet szánt a hangyák megfékezésének problémájára, de 25 év sem volna elegendő, mondta el a kutató a New Scientist című brit tudományos folyóiratban megjelent interjúban.
Annyi azonban ismertté vált: a hangyák elleni küzdelmet vonzó és taszító feromonokkal lehet felvenni. Csalival össze lehet gyűjteni és szelektíven lehet elpusztítani a vöröshangyákat, hogy más hangyafajok megmaradjanak.
A másik lehetséges módszer: megkeresni Dél-Amerikában a tűzhangyák természetes ellenségeit. Ilyen ellenség például egy néhány milliméteres légyfajta, a Pseudacteon, amely a hangyák testébe helyezi petéit. A kikelő lárva a hangya fejébe vándorol, és olyan enzimet termel, amelynek hatására a hangya gyakorlatilag darabokra esik szét. A többi hangya a fejet a szemétdombra viszi, ahol nyugodtan kifejlődhet a következő légygeneráció.
A vörös tűzhangyák meghódították már Ausztráliát, Új-Zélandot, Kínát, Tajvant, Hongkongot, Malájföldet és Mexikót, és fenyegetnek minden meleg éghajlatú országot. Észak-Amerikába az 1930-as években Dél-Amerikából Alabamába, Mobile város környékére.
Mivel nem volt természetes ellenségük, gyorsan elszaporodtak az Egyesült Államok egész dél-keleti részén. Jelenleg egy hektár földön tipikusan 300 hangyacsalád él, mindegyikben negyedmillió hangya dolgozik. A hektáronkénti 20-30 kg hangya már nem elhanyagolható biomassza.
Ha egy hangya villanyvezetékek közé kerül, és megrázza az áram, vészjelzést ad le, amivel odahívja a többi hangyát. Az áram ezeket is megrázza, ezek is vészjelzést adnak, s lavinaszerűen odagyűlő biomasszától egyszer csak tönkremegy az elektromos rendszer: a károk csak Texas államban évi 140 millió dollárjába kerülnek az energiaszolgáltatóknak és a távközlési cégeknek.