Kína 2008-ra halasztja a harmadik űrutazást
Kína úgy döntött, hogy 2008-ra halasztja a harmadik, emberrel végrehajtott űrutazást, amelynek során a jövő év elején háromfős legénységet küldött volna a világűrbe a Sencsou-7 (Shenzhou) fedélzetén. "Nincs semmi súlyos probléma, csak szükségünk van még egy kis időre, hogy előkészítsük a missziót" - mondta Huang Csun-ping (Huang Chunping), a program egyik fő felelőse, akinek szavait az Új Kína hírügynökség idézte vasárnap. A szakember azt emelte ki, hogy még további teszteket kell végezni a tajkonauták felszerelésén, akik ezúttal első ízben kilépnek majd a világűrbe.
2003 októberében a Sencsou-5 űrhajóval Jang Li-vej (Yang Liwei) jutott el első kínai űrhajósként a világűrbe, 2005 októberében pedig a Sencsou-6 két utasa, Fej Csün-lung (Fei Junlong) és Nie Haj-seng (Nie Haisheng) tett ötnapos utat az űrben. Kína közben megkezdte egy műhold és hordozórakétája gyártását az első kínai holdutazáshoz, amelyet a jövő év áprilisára terveznek.