Árpád
-2 °C
4 °C

Nincs 'beteg épület' szindróma

MTI
2006.03.27. 14:06
A gyakori munkahelyi megbetegedéseket, a rossz közérzetet elsősorban a főnökség és rossz munkaszervezés miatti stressz okozza, nem pedig a jó ideje ismert és elfogadott "beteg épület" szindróma, állapították meg brit munkaegészségügyi szakértők.

Az elmúlt húsz évben sokan okolták az épületek rossz kivitelezését, a légkondicionálást a fejfájás, köhögés, szemfáradtság és viszketés, orrfolyás, megmagyarázhatatlan fáradtság miatt. Akadtak olyan hírhedt épületek is, amelyeknél a dolgozók orvosi igazolást is kaptak arról, hogy tüneteiket a "beteg épület" szindróma okozza. Most azonban brit kutatók kiderítették: ilyen nincs.

Londonban 44 épületben négyezernél több 42-62 év közötti köztisztviselőt kérdeztek ki egészségi állapotáról és munkájáról. Minden hetedik férfi és minden ötödik nő legalább 5 tünetre panaszkodott. A statisztikai elemzésből kiderült, hogy a meleg, száraz irodákban dolgozóknál több a panasz, némileg emelte az átlagot a légkondicionálás is, de a hatás statisztikai szempontból nem volt szignifikáns. Voltak azonban, akik igen rossz fizikai körülmények között dolgoztak, mégis meglepően kevés tünetről számoltak be.

A tünetek száma viszont meglepően szoros összefüggést mutatott a munkahelyi stresszel és a támogatás hiányával. A tanulmány szerzői szerint a "beteg épület" szindróma elnevezés rossz, ugyanis a tüneteket nem annyira a rossz fizikai körülmények, mint a rossz pszicho-szociális környezet hatásai váltják ki. Azt tanácsolták a felső vezetőknek, hogy ha valahol egy épületre panaszkodnak, figyeljenek oda a munkahelyi légkörre és arra, mekkora önállósággal rendelkeznek a dolgozók munkájukban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?