Német a legtöbb európai szabadalom
Franciaország a második (6,2 százalék), majd Hollandia (6,1 százalék), Nagy Britannia (3,61 százalék) következik. Az EPA 2005-ben az eddigi legnagyobb számú szabadalom bejelentését regisztrálta, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Összesen 128 700 esetben indítottak szabadalmi eljárást világszerte, szemben a megelőző év 123 700 bejelentésével.
A világ listavezetője változatlanul az Egyesült Államok, több mint 32 ezer szabadalom bejelentésével, ez az összes 25 százalékát tesz ki ki, előzi meg Németországot és a harmadik helyen álló Japánt, amelynek részesedése 17 százalékos.
A legötletesebb cég a Philips volt tavaly, akárcsak tavalyelőtt. A holland vállalat 4170 bejelentést tett, amivel megelőzte a Siemenst (1550 bejelentés). Az első tíz vállalat között a német cégek közül a Bosch és a BASF található még.