A gránátalma leve lassítja tumorsejtek növekedését
A Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói, akik eredményeiket a Clinical Cancer Research című szaklap legfrissebb számában publikálták, ötven olyan prosztatarákos beteget vontak be a vizsgálatokba, akiket vagy megműtöttek, vagy sugárterápiával kezeltek - olvasható a MedNovosztyi című egészségügyi témákra szakosodott hírportálon.
Az Allan Pantuck professzor vezette kutatócsoport folyamatosan figyelemmel kísérte a betegek PSA, az úgynevezett prosztataspecifikus antigén szintjét, amely rosszindulatú daganat esetén szignifikánsan megemelkedik. Sok esetben a PSA alapján megállapítható, hogy kiújult-e a daganat, mekkora a kiterjedése, vagy, hogy vannak-e áttétek.
A prosztatarákos betegeknél átlagosan 15 hónap alatt kétszereződik meg a PSA értéke, a kísérletben résztvevő pácienseknél viszont, akik naponta egy pohárral (225 milliliternyit) fogyasztottak a gránátalma levéből, 54 hónap volt ehhez szükséges.
A kutatók szerint a gránátalma leve jótékonyan befolyásolhatja a betegség kimenetét az idős prosztatarákos pácienseknél, akik "túlélhetik" betegségüket, vagyis valamilyen más ok, nem pedig a tumor miatt, szenderülnek jobblétre
Allan Pantuck professzor szerint a gránátalma révén a jövőben lemondhatnak, vagy elhalaszthatják az idős korban alkalmazott olyan gyógymódok bevetését, mint a hormonok, vagy a kemoterápia, amelyek súlyos mellékhatásaik révén rontják a páciensek életminőségét.
A vizsgálat eredményei biztatóak, ám a tudósok szerint még korai ajánlani a betegeknek ezt a gyógymódot. Már folyik egy nagyobb szabású kutatás, amelyet a kapott eredményeket hivatott ellenőrizni.