A tartós diéta használ az immunrendszernek
A tartós diéta öregkorukig egészségesen tartja a majmokat, és meghosszabbíthatja életüket - jelentették be amerikai kutatók, akik eredményeiket az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának közleményeiben (PNAS) adták közre.
A csökkentett kalóriabevitel ezek szerint lassítja az immunrendszer elöregedését, és így feltehetően meghosszabbítja az életet. A diétának ez a pozitív hatása eddig csak patkányok és rövid életű kisállatok esetében ismeretes - számolt be a kuttás eredményéről Janko Nikolich-Zugich, a Beaverton Egyetem (Oregon állam) professzora.
A kutatók megállapították, hogy a tartós diéta javítja az úgynevezett T-sejtek keletkezését, állapotát és működését. A T-sejtek a fehér vérsejtek egy csoportját képezik, és fontos részei az immunrendszernek. Felismerik a beteg sejteket és a kivülről behatoló kórokozókat, és segítenek elpusztításukban. Emellett a T-sejtek biztosítják, hogy az immun rendszer hosszú idővel a betegség után is emlékezzék a behatoló vírusokra és baktériumokra, vagyis hogy a szervezet védett legyen a betegség ellen.
Majmok esetében a diéta az úgynevezett naiv T-sejtek számának növekedéséhez vezetett, így lehetővé tette, hogy még az idős állatok szervezete is elindítsa az új betegségek elleni védekező machanizmusokat. Emellett az állatok szervezetében az átlagosnál kevesebb gyulladást előidéző anyag keletkezett, mutattak rá a kutatók.
Nikolich-Zugich és kollégái 41 rhesus majmot (Macaca mulata) vizsgáltak meg, amelyek 19-23 éves kora emberi életkorra átszámítva 60-70 évet jelent. A vizsgált majmok egy része 13-18 éven át diétázott, a többieket a megszokott módon táplálták.
Az öregedés rendszerint együttjár az immunrendszer megváltozásával. Sok kutató abból indul ki, hogy az idősebbek fogékonyabbak a fertőző betegségekre, amelyek az idősek elhalálozásának legfőbb okát képezik. Nikolich-Zugich szerint a tanulmányban ismertetett felmérés fényében most az a feladata, hogy molekuláris szinten magyarázatot találjanak arra, hogyan hat a hosszan tartó diéta az immunrendszerre.