A sokat alvó gyerekek nem híznak el
Snell szerint már egyórányi különbség is rengeteget számít: egy órával több alvás a kisebb gyermekek esetében az elhízás esélyét 36-ról 30 százalékra, az idősebbek esetén pedig 34-ről szintén 30 százalékra csökkentette. A kutatók munkájából kitűnik, hogy a 3 és 8 éves gyermekek között inkább a késői lefekvés, míg a 8 és 13 évesek között inkább a korai kelés az, ami meghatározó a túlsúlyprobléma terén. Az adatok alapján nem mutatkozott különbség a fiúk és a lányok között.
A gyermekek 7 éves korukban hétköznapokon átlagosan kevesebb, mint 10 órát aludtak, ez 14 éves korukra már 8,5 órára csökkent. A 13 és 18 év közötti fiatalok 16 százaléka a hétköznapokon átlagosan 7 óránál is kevesebbet aludt. Az 5 és 12 éveseknek egyébként 10-11 óra alvás, míg a tinédzsereknek 8-9 órányi alvás az ajánlott. "Nagyon sok gyermek nem alszik eleget. Mind a szülők, mind pedig az egészségügyi ellátók küzdenek a gyermekek között egyre fokozódó elhízás ellen. Eredményeink azt tükrözik, hogy már azzal is sokat segítenénk a probléma megoldásában, ha segítenénk a gyermekeknek többet aludni" - magyarázta Dr. Snell.