Antirasszista kampány az orosz hálón
"Rasszista gyűlölködés nélküli internet" elnevezésű akciót indított két orosz portál, a mail.ru és a jewish.ru - írja az ITTK Infinit hírlevele. Az oroszországi zsidóközösségek, a Holocaust Alapítvány, a Jabloko nevű párt ifjúsági szervezete és Oroszország izraeli nagykövete támogatásával zajló akció sajtóközleményében a kezdeményezés résztvevői hitet tesznek amellett, hogy a világháló egy szabad zóna, ám csak addig a pontig lehet szabad, amíg egyes felhasználók szabadsága nem jár együtt mások jogainak megsértésével.
Jelenleg számos fasiszta, nacionalista, soviniszta oldal található a web orosz nyelvű szegletében, azaz a Runeten. A kezdeményezés szervezői úgy látják, hogy a kampányt most, a Runet (ki)fejlődésének időszakában kell elkezdeni, amikor még talán nem késő kialakítani a világhálón való barangolás során követendő viselkedési normákat.
Az aktivistákhoz már érkeznek is a kampány első eredményei: bezárták például az egyik orosz portál antiszemita fórumát. A kezdeményezők arra kérik a site-ok tulajdonosait, fenntartóit, és általában minden felhasználót, hogy legyenek tekintettel az emberi- és személyiséghez fűződő jogokra.