A Balaton partja elvileg az ország 3G-s csimborasszója, hiszen mikor akar az ember vezeték nélkül netezni, ha nem nyaralás közben? Mondjuk az ősz még csak most érkezik meg, a Balaton mégis olyan elhagyatott, mint egy sivatagi dinoszaurusz-lelőhely, atomtámadás után. Turistákat csak elvétve látni, és még a sebességmérő is csak céltalanul álldogál az út szélén: kikapcsolva várja, hogy jöjjön a tavasz. A balatonboglári strand mellett található étteremben csak mi ücsörgünk, viszont a nap tudja mi a dolga: olyan erősen süt, hogy végre levethettük pulóvereinket.
Nem láttunk ellenséges ügynököket, így viszonylagos nyugalomban tudtuk elvégezni a teszteket. Bár méréseink szerint nincs nagy különbség a két szolgáltató között, a Vodafone fürgébbnek érződött a Pannonnál, persze csak az 56k-s és a 14,4-es modem szintjén. Eddigi teljesítményéhez képest gyalázatos eredményeket ért el a T-Mobile is, persze az a hülye, aki nyaralás közben netezni akar. A pornóképetek simán magunkkal vihetjük a laptopon, az online lapok meg úgyis mind hazudnak.

| Balatonboglár | ||
| T-mobile Feltöltés: 55 kbit/s Letöltés: 170 kbit/s | Pannon Feltöltés: 20 kbit/s Letöltés: 32 kbit/s | Vodafone Feltöltés: 35 kbit/s Letöltés: 45 kbit/s |
Belépés Facebookkal
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon