Mint megmászni a Mount Everestet
Hogy mégis miért érdemes sorbanállni egy Apple bolt előtt éjszakákon át, amikor reggel kilenckor besétálhatnánk a legközelebbi szupermarketbe, és levehetnénk ugyanazt a telefont a raklapról, ugyanannyiért az akciós mikrók mellől? Hát állítólag azért, mert olyan érzés, mint megvágni a Mount Everestet. Legalábbis Handrás, a hazai Steve Jobs Fan Club tiszteletbeli jegyzőkönyvvezető titkára és pénztárosa szerint.
Naszóval. Még több mint 10 óra van hátra a rajtig, és mint fent írtam, ez elég kemény tud lenni a hidegben, sokan mégis bevállalják ezeket a sorbanállásokat, köztük én is.
Hogy miért? Sokat gondolkoztam ezen, aztán arra jutottam, hogy több dolog játszik össze. Az Apple baromi jó termékeket készít, látatlanban vettük-vesszük az iPhone-t vagy az iPadet, már a bejelentés pillanatában AKARJUK a terméket. Tökmindegy szükségünk van-e rá egyszerűen kell. Tehát egy nagyon kívánatos termékről van szó, amit a lehető leghamarabb akarunk megkaparintani, ez az egyik oka, hogy az emberek beállnak a sorba. Ezekben a sorokban egyforma érdeklődési körű emberek állnak, tehát gyarkorlatilag bárkivel lehet beszélgetni, igazán jó kis közösségi élmény. Persze a várakozás hosszú, az utcán többnyire hideg is van, álmos is az ember, tehát vannak holtpontok, és tényleg nagyon fárasztó az egész. Aztán ahogy kivilágosodik és közeledik a rajt időpontja, kezd felpörögni mindenki, míg végül a nyitás pillanatában egy hatalmas adrenalinlökettel elszabadul valami olyan érzés, amit nem igazán tudok mihez hasonlítani. Mindenki mosolyog tapsol, tapsolnak a store-ban is, egészen elképesztő amit a sok-sok óra várakozás után átél az ember, tényleg hatalmas a pörgés a rajt pillanatában. Miután sikerült megkaparintani a terméket, még utána is jó sokáig nagyon jó érzés, legalábbis mintha a Mount Everestet mászta volna meg az ember, azt érzed: Megvan, megcsináltam!.Hát ilyesmi egy launch, de nagyon nehéz elképzelni annak aki még nem élt át ilyesmit.