Éjfélkor érkezünk meg Münchenbe, a sör, a kolbász és a nyugodt, polgári unalom fővárosába. Az Apple Store előtt már körülbelül ötszázaz állnak, szépen libasorban kigyózik a tömeg több sarkon át. Mint Kimberly Halsey legendás tömegpornófilmjeiben, csak itt nem a péniszükkel játszanak az emberek, hanem Iphone-nal morzsinkálnak.
A hangulat úgymond felfokozott, amire rápakol még pár lapáttal, vagy inkább markoló kanállal, hogy a bolt mellett éppen éjjel tisztítják a csatornát. Légkalapács zaja keveredik a dizájn és az innováció mindent átható illatával.
Becslésünk szerint ötszázan lehetnek előttünk sorban, közvetlen szomszédaink olaszok és osztrákok, de mögöttünk valamivel magyarok alapoznak rummal a nagy bevásárlásra, arrébb pedig oroszok dülöngélnek kissé megfáradva. Az első ember még szerdán reggel kilenckor állt be a sorba, azóta esett, meg fagyott, ezért nem meglepő, hogy már úgy néz ki, mint aki a World War Z statisztaválogatására vár, de hiába.
Odabent a boltban már a "Neue Ipad" feliratot kaparják le a kirakatról, legalábbis az utolsó két betűt, hogy aztán felkasírozhassák, hogy "hone 5". A bolt mélyére azonban nem látni, mert fekete nejlonnal takartak le mindent, mint amikor újrameszelik a falakat, vagy kiadós belezésre készül Dexter.
A bennfentesek szerint hat óra körül szaladnak majd a végig az eladók a sorokon a kártyákkal, amiken ki lehet választani, hogy ki milyen Iphone-t kér memóriára és színre való tekintettel. Akinek jut kártya, az holnap már megértheti, hogy mit is jelent ha a csúcstechnológia és a stílus ötödik sebességbe kapcsol.