A tárgyalás tétje a kritikusok szerint nem kevesebb, mint hogy a Google megkapja-e a hozzáférést a világ legnagyobb elektronikus könyvtárához, és ezzel az abszolút monopolhelyzetet a piacon. "Egyetértek azzal, hogy a világ minden könyvét digitalizálnunk kellene, de nagyon helytelennek tartom azt, hogy az ellenőrzést efelett a rengeteg adat felett egy óriásvállalatnak adjuk" - mondta el John Simpson, az ügyben részt vevő egyik civil szervezet, a Consumer Watchdog tagja.
A megállapodás ellen állást foglalók között megtaláljuk a szövetségbe tömörült Amazont, Microsoftot és Yahoot is, és fel fognak szólalni Connecticut állam, Franciaország és Németorszg képviselői is. Az összesen 26 érdekelt félnek néhány perce lesz arra, hogy ismertesse álláspontját.
A Google eredeti terve, hogy több millió könyvet digitalizáljon világszerte, először 2005-ben ütközött akadályokba, mikor az Amerikai Írók Szövetsége és az Amerikai Kiadók Szövetsége beperelte a céget nagymértékű jogsértésért. A két fél között ekkor egyezség jött létre, amely szerint a Google 125 millió dollárt fizetne ki, hogy létrehozzanak egy adatbázist, ahol a szerzők regisztrálhatják könyveiket és kompenzációt kaphatnak. Az ügy 25 millió könyv jogait érinti.
Mivel az alkut a bíróságnak is jóvá kell hagynia, a tárgyalást egy év halogatás után végül 2009 októberére tűzték ki, ezt azonban ismét elhalasztották a kritikák miatt. Azóta a Google kiegészítette az egyezséget, de nem eléggé ahhoz, hogy elnyerje az Igazságügyi Minisztérium tetszését, amely a Google lehetséges túlzott mértékű előnyeit vizsgálja.
A Google saját beadványában azt írja, "az egyezség jóváhagyása megnyithatja a virtuális kapukat a történelem legnagyobb könyvtárához. Elutasítás esetén ezek a kapuk zárva maradnak." Gabriel Sticker, a cég szóvivője szerint optimisták a végkimenetelt illetően.