A britek az internet szabadságát védik

2011.11.02. 10:12

A világháló szabadságának tiszteletben tartására hívta fel a brit külügyminiszter kedden azokat az államokat, amelyek megpróbálják korlátozni, illetve cenzúrázni az internetre kerülő tartalmakat. Az internet biztonságáról Londonban kezdődött nemzetközi tanácskozáson felszólalva William Hague kijelentette: túl sok állam próbál meg túllépni a jogos beavatkozás határain. Ezek az államok Nagy-Britanniától eltérő nézeteket vallanak arról, mi minősül jogos viselkedésnek – fogalmazott a brit miniszter.

„Láthattuk Tunéziában, Egyiptomban, Líbiában, hogy az internet lekapcsolásától, a Facebook blokkolásától, az al-Dzsazíra tévé zavarásától, bloggerek bebörtönzésétől nem stabilizálódik a helyzet, és nem múlnak el a sérelmek. A szabadság eszméjét nem lehet rácsok mögé zárni, bármilyen masszív is rajtuk a lakat" – hangoztatta Hague.
A kétnapos londoni tanácskozáson több mint 60 állam küldöttei vesznek részt, köztük Kína és Oroszország képviselői. Utóbbi két állam szeptemberben – Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal együtt – világméretű magatartási kódexre tett javaslatot az ENSZ-nek. Ennek része lenne annak az elvnek a kimondása, hogy az internettel kapcsolatos politikai fennhatóság az államok szuverén joga.

Egy cenzúraellenes csoport ugyanakkor kettős mérce alkalmazását vetette egyes nyugati kormányok szemére a tanácskozáson. Konkrétan kiemelték, hogy az augusztusi nagyvárosi zavargások idején a brit kormányfő fontolóra vette az internetes szociális hálózatok korlátozását.

„Roppant könnyű dolog védelmezni az emberi jogokat a különböző diktatúrákkal szemben, ám mihelyt saját államunk nyugati stílusú stabilitása kérdőjeleződik meg, a véleménynyilvánítás szabadsága máris rugalmasabb elbírálás alá esik" – mutatott rá John Kampfner, az Index on Censorship vezetője. Mint hozzátette, a szabályoknak mindenkire vonatkozniuk kell, beleértve a nyugati kormányokat is. Az internet biztonságáról szóló következő, 2012. évi értekezlet házigazdája Magyarország, a 2013. évié pedig Dél-Korea lesz.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM