Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Jog cikkek
A március elsejével hatályba lépett új domain-regisztrációs szabályzat szerint a ,,lapengedély" immár nem jelent prioritásos jogot valamilyen domain-név használatához. Korábban viszont nevek sorát szerezték így meg leleményes vállalkozások. Tenni valójuk pusztán abban merült ki, hogy 10.000 kemény magyar forintok leszurkolása mellett az ,,időszaki lapot" nyilvántartásba vetessék. Ezzel - a régi szabályzat szerint - automatikusan ,,megvették" a domaint. Örökre?
A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény ,,mindenki számára" alanyi jogként deklarálja a sajtótermék előállítását és nyilvános közlését. A 12. § (2) bekezdése értelmében a tevékenység bejelentési kötelezettség alá esik. A nyilvántartásba vételt viszonylag szűk körben lehet megtagadni: ha a sajtótermék tartalma a törvény 3. § (1) bekezdésében foglalt tilalomba ütközik (a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt, bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével), vagy külsőleg hivatalos lap látszatát kelti, illetve címével, grafikai megjelenésével, külalakjával már bejegyzett laphoz hasonló módon jelenik meg, és ez a fogyasztók megtévesztésére alkalmas (14. § /1/). Az időszaki lapot a nyilvántartásból törölni kell, ha a nyilvántartásba vétel megtagadásának lenne helye.
A lap nyilvántartásból való törlésével - a határozat ellen egyébként a törvény a bírói jogorvoslati utat megnyitja - persze elvész az ,,elsőbbségi igény" is. Ezt azonban - mint látni fogjuk - ,,szerencsére" nem egyszerű elérni... Annak, akinek a domain használata jogos érdekét sérti, ez nem ,,akkora" szerencse - az alapvető alkotmányos jogok közé tartozó sajtószabadság védelme szempontjából azonban nagyon is az.
Ahhoz azonban, hogy a dolgok mélyére ássunk, előbb néhány alapfogalmat kell tisztázni, mely - mint általában - az internet esetében nem is olyan egyszerű feladat. Egyáltalán: mi a sajtó, a sajtótevékenység? A törvény 20. §-a értelmében sajtónak minősül az időszaki lap, a rádióról és televíziózásról szóló törvény szerint a műsorszolgáltató és a hírügynökség. A vitatott domainek igénylése is valamilyen ,,időszaki laphoz" (pontosabban: a lap címéhez) kötődött, melyet korábban a minisztérium annak rendje-módja szerint nyilvántartásba vett. (Ez egyaránt lehet on-line, internetes folyóirat, s lehet hagyományos, nyomtatott vagy elektronikus úton /pl. CD-n, floppy, vagy akár videokazettán/ rögzített ,,lap").
De mi számít ,,időszaki lapnak"? A törvény szerint az a napilap, folyóirat és egyéb lap, valamint ezek melléklete, mely egy naptári évben legalább egyszer megjelenik, azonos tárgykörrel és címmel kerül kiadásra, évfolyamszámmal, sorszámmal, keltezéssel van ellátva, és akár eredeti szerzői alkotásként, akár átvett fordításként az újságírói, az írói vagy a tudományos műfaj körébe tartozó írásművet (hírt, tudósítást, cikket, riportot, tanulmányt, verset, elbeszélést stb.), fényképet, grafikát, karikatúrát vagy rejtvényt közöl.
A felsorolás hosszú. A követelmények minden lapfajtára vonatkoznak, s logikus láncra fűzhetők. Egyrészt a periodikus jelleghez kötődnek (legalább egyszer egy évben meg kell jelennie, az egymást követő lapszámoknak utalniuk kell a folyamatosságra), aztán a lap sajátos elnevezéséhez (címe), végül a tényleges tartalomhoz, a tartalomazonossághoz (szerzői jogi oltalom alatt álló, nagyjából ugyanazon jellegű írásművek). E feltételek nem vagylagosak: az időszaki lapnak mindennek meg kell felelnie. Ha mindez megvan (van forma, tartalom, kötelező elemek, impresszum, felelős szerkesztő stb.), s az ,,ujság" meg is jelenik, a lap ,,él".
Ha csak a lap ,,neve" kellett, már más a helyzet. Jómagam több, mint hat éve volt cégem javára egy sor dögös lapcímet nyilvántartásba vetettem. A Primadonna, az Akció+Szerelem - tudtommal - ma is e cég ,,tulajdonát" képezik (a dolog pikantériáját fokozza, hogy a cég maga 1996-ban jogutód nélkül megszűnt). Hozzá kell tennem: anyagi okok miatt egyik lap egyetlen száma sem jelent meg...
Meddig ülhet ,,jogszerűen" valaki a lapnéven, a nélkül, hogy mögötte ténylegesen újság, magazin, off-line vagy on-line folyóirat legyen? Erre nézve a sajtótörvény nem ad eligazítást. A törvény egy lényeges állampolgári szabadságjog, a vélemény nyilvánítás, a gondolatközlés szabadsága jegyében született. Nem elvenni akart jogot, hanem adni: garanciális feltételekhez kötötte a sajtótermék terjesztésének megtiltását, de (érthető okokból) nem gondolt arra, hogy a nyolcvanas évek végének lapgründolási lázában valaki úgy kér ,,lapengedélyt", hogy hamar-gyorsan újságot is ne dobjon placcra (aki még emlékszik rá: akkoriban ÁFA-mentesen, s úgy, hogy a terjesztő az átvett lapmennyiséget lényegében előre kifizette, az eladatlan példányszámok függvényében utólag történt meg a felek között az elszámolás).
Hogy ezt megválaszolhassuk, a törvény már idézett 3. § (1) bekezdéséhez kell újból visszatérnünk. A sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt... Bűncselekmény-e az, ha valaki nem adja ki a számára bejegyzett lapot? Nem, mint ahogy - ha a lap meg sem jelenik - az bűncselekmény elkövetésére való felhívást sem tartalmazhat. Két lehetséges törlési indok kiesett.
Nem sértheti meg a közerkölcsöt... E szavak értelmezése már nagyobb elmélyedést igényel. A ,,közerkölcsről" kapásból mindenkinek a szex, a pornó, a malackodás jut eszébe. Ehhez képest ma is több tucat ilyen lap jelenik meg hónapról hónapra, s magam még egyetlen olyan esetről sem hallottam, hogy az e műfajokhoz tartozó orgánumok bármelyikének nyilvántartásból való törlését sajtóigazgatási eljárásban elrendelték volna. Marad mások személyiségi jogainak megsértése, ami pl. a sajtótermék címválasztásával (Képes Torgyán) megvalósulhat, de lássuk be: ez sem igazán tipikus. Közvetlen módon tehát a ,,névvel való visszaélés tilalma" nem vezethető vissza a törvény rendelkezéseire. Látszólag a ,,ha megfogta, vitte" elv érvényesül.
De... Miről szól valójában a törvény? A sajtószabadság, a lapalapítás, a sajtótermék előállításának és nyilvános közlésének szabadságáról. Mindezt a jogosult (bárki!) meghatározott rend szerint gyakorolhatja, az időszaki lap előállítása és nyilvános közlése egy eljárásban (nyilvántartásba vétel) kérelemhez, formai elemekhez kötött. A kérelem mögött a hatóság valós szándékot feltételez, annak teljesítését (ha csak a részletezett előírásokkal nem ellentétes) nem tagadhatja meg. Ha a lapalapítónak esze ágában sincs az időszaki lapot ténylegesen kiadnia, vagy a kiadás csak ,,falat" jelent (mint Mikszáth novellájában: évi egy számot, egy példányban nyomtak a lapból, hogy a mintapéldányt a minisztériumhoz benyújtva megkaphassák rá a kormánypárti sajtónak járó állami szubvenciót), nem beszélhetünk rendeltetésszerű joggyakorlásról. Ez - önmagában - még nem bűncselekmény, csak mélyen etikátlan, turpido, ahogy a jog finoman a disznóságot nevezi. Hogy a közvélemény ezt erkölcstelennek tartja-e? Valószínűleg igen. Anyagi haszonszerzés lehetőségét, a jogszabályok megkerülésének szándékát lehet sejteni mögötte? Minden bizonnyal. Sérti az igazságérzetünk? Nem vitatható. Akkor?
... a polgári jog egyik lényeges alapelve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye. A jog társadalmi rendeltetésével (ami pár ezer éve kisebb-nagyobb törésekkel valahogy azért nagyjából az igazságossághoz kapcsolható) ellenkező értelemben nem gyakorolható. A sajtójogban így ezt a törvény nem mondja ki, de azt igen, hogy bűnös és jogellenes magatartás (bűncselekmény) vagy a közerkölcsöt sértő tevékenység, mások személyiségi jogainak megsértése eszközéül a sajtószabadság fel nem használható. Nem a ,,sajtótermék" szót használja, hanem a sajtószabadságról általában rendelkezik. Ezzel az állampolgári szabadságjog elemi korlátait húzza meg itt a jog, épp azzal, hogy mások hasonlóan fontos alkotmányos jogait ne érhesse sérelem.
A ,,közerkölcs" igen tág fogalom: nagy bátorság kellene ahhoz, hogy változó világunkban definiálni merjük. A törvény megalkotásának időpontjában a bikinibe bújtatott cicik és popók képe jelentette a ,,közerkölcs" megsértésének határesetét - 1988-89-ben már számos szexmagazin létezett, 90-ben pedig áttört a keményebb vonal is. A társadalom ezt elfogadta, de illendő módon korlátozta terjesztésüket (iskola közelében nem árulhatók, zárt csomagolásban kell forgalomba hozni őket stb.). A közgondolkodás változott, s a jog - nagyon helyesen - nem törekedett egy korábbi időszak szellemiségének kikényszerítésére. Hogy a ,,közerkölcsöt" sérti-e a törvény ilyen-olyan célú kerülgetése, lehet vita tárgya - az üzleti erkölcsöt, morált azonban már közvetlenebbül veszélyeztetheti, s ez (mint rövidesen látni fogjuk) nem is marad jogkövetkezmények nélkül.
Magára a sajtótörvényre alapozva tehát elég nehéznek tűnik a törlés elérése. Mégsem lehetetlen. Az, aki úgy igényel lapot (vagy inkább lapnevet), hogy nem áll mögötte valós szándék, megtéveszti az eljáró hatóságot. Ennek eredményeként - az eljáró hatóság által ,,ügykörében" kiállítva - okirat születik majd, méghozzá közokirat, pecséttel, cirádás papíron, kiadmányozva, egy példány az iktatónak.
A Btk. 274. § (1) bekezdés c.) pontja szól az ún. "intellektuális közokirat hamisításról". Ilyenkor az elkövető nem saját kezűleg készít hamis közokiratot, vagy hamisítja meg annak tartalmát, hanem az okiratot kiállító szervet téveszti meg valamilyen lényeges körülmény vonatkozásában (szó szerint: közreműködik abban, hogy jog vagy kötelezettség létezésére, megváltozására vagy megszűnésére vonatkozó valótlan adatot, tényt vagy nyilatkozatot foglaljanak közokiratba). A cselekmény gondatlan alakzatát is büntetni rendeli a törvény. Az, hogy a ,,lapengedély" ún. bizonyító erejű közokiratnak minősül-e, s a lapengedéllyel való mesterkedés kimeríti-e a közokirat-hamisítás törvényi tényállását, nyilván a bíróságok előtt dől el majd véglegesen. Ha igen, akár három évig (gondatlanság esetén vétség miatt egy évig) terjedő szabadságvesztéssel is jutalmazható.
Ám muszáj e megvárni, amíg - egy esetleges feljelentés nyomán - a hónapokig tartó büntető eljárás lezárul, s annak rendje és módja szerint a bíróság elítéli (ha elítéli) az ügyeskedőt?
Nem. Más úton is fel lehet lépni ellene - ehhez a versenyjog ad segítséget. A ,,lapengedély kiváltásával" (ha nincs mögötte valós lapindítási szándék, vagy ugyan ,,betű szerint" követi a jogszabályt - évi egy számot néhány példányban ki is nyomtatnak az egy oldalas ,,újságból" - de a joggyakorlás célja nyilvánvalóan a jog megkerülése) a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 2. §-ba ütköző tevékenységgel állunk szemben (tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül - különösen a versenytársak, a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően - folytatni). Ha a nem létező lapra kiváltott ,,engedéllyel" valamilyen az őt egyébként meg nem illető lehetőséggel (a régi regisztrációs szabályzat szerint jogszerűen nem igényelhető domain) kívánt élni a furmányos kérelmező bizony ,,belefutott" a tisztességtelen verseny tilalmát általánosságban kimondó törvényi klauzulába (s talán a törvény más rendelkezéseibe is). Ennek megállapítására a versenyfelügyeleti eljárásban kerülhet sor - itt a jogellenes joggyakorlástól való eltiltás (az eljáró versenytanács elrendelheti a törvénybe ütköző állapot megszüntetését, vagy megtilthatja - a jövőre nézve- a magatartás folytatását, 77. § /1/ c-d.) mellett bírság kiszabására is lehetőség nyílik.
Ám valójában a szolgáltatónak (ha felvállalja a döntés felelősségét) még ezt sem kell kivárnia. A régi regisztrációs szabályzat 7.2 pontja biztosította a regisztráló szervezet számára azt a jogot, hogy a regisztrált nevet visszavonja, ha a Regisztrációkor az igénylő által megadott adatok nem voltak valósak és az adat befolyással volt az igény elbírálására.
A regisztrációs szervezet, az egyes regisztrátorok az igénylés időpontjában aligha tudják eldönteni, hogy a - legtöbbször igencsak friss - lapengedély mögött áll-e valós lapalapítási szándék, újság. A Minisztérium pecsétes papírjának birtokában az Igénylő kérhette, s meg is kaphatta az áhított domain nevet. Ha kiderül, hogy a névre valójában nem jogosult (megtévesztőn jutott hozzá, a névhasználat mások jogos érdekeit - pl. személyiségi jogait stb. - sérti, vagy a név megszerzését a versenytársakkal szembeni tisztességtelen előnyre vágyás motiválta), vissza lehet vonni. A polgári jog szabályai felek a szerződés során együtt működni, egymást tájékoztatni kötelesek. Ha a regisztráló szervezet annak igazolását kéri az Igénylőtől, hogy a lap, amire a domaint kérte, csakugyan létezik, e kérés teljesítését az nem tagadhatja meg. Ha van újság, könnyű az asztalra tenni. Ha nincs...
A regisztrátor, regisztráló szervezet - álláspontom szerint - nem léphet a jogvitát eldöntő polgári, a büntetőjogi jogkövetkezményeket megállapító büntető bíróság, vagy a versenytanács helyére. Nem feladata az ,,ítélkezés" - az azonban már igen, hogy (ha valamely hivatalos eljárásban bebizonyosodik a joggyakorlás jogellenessége) haladéktalanul lépjen, s (ha ilyen értelmű határozat születik) a nevet visszavonja. Ezzel azonban még az esetleges jogsérelem kiküszöbölésre nem került - a károkért valakinek (aligha nem egy polgári perben) helyt kell állnia.
A domainjog szabályai szerint a névválasztással, névhasználattal kapcsolatos felelősség kizárólag az Igénylőt terheli. Ára lehet tehát a furmányos ötletnek - s ezt az árat utólag bizony kamatostul kell majd valakinek megfizetni...
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
