További Jog cikkek
A közösjog-védő szerint a digitális jogkezelő rendszerek definiálatlanok és feltörhetők, a DRM-hívő csatár viszont azt állítja, hogy a piac már döntött. A jogász amellett érvel, hogy az írásbeliséget kellene "fellazítani", a médiakutató inkább államilag támogatná a kalózkodást. Világok csaptak össze egy békésnek induló hétfői kerekasztal-beszélgetésen, de végül egyszerre győzött a bitlisz és a sztonsz.
A hazai zeneszerzők és előadók érdekeit itthon jó ideje közös jogkezelő szervezetek védik, mint az Artisjus vagy az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI). A rendszer úgy-ahogy működik: a lemezeladásokból, rádiós sugárzásból, üres adathordozókból befolyt összegeket a jogkezelők közös kalapba gyűjtik, aztán szétosztják a művészek között. A digitális jogkezelés (digital rights management, DRM) elvben felboríthatja a megszokott rendszert, hiszen a technika révén könnyedén követhető a zeneszámok útja, a letöltések száma, és még azt is pontosan lehet tudni, ki hányszor hallgatja meg a DC ++-ról letöltött Akácos utat.
Csak az a fránya írásbeliség
A "DRM vagy közös jogkezelés?" néven hétfőn megrendezett kerekasztal-beszélgetésből mégis az derült ki, hogy a kérdés csak látszólag eldöntendő: bár a két módszer más-más filozófiára épül, akár együtt is élhetnek egymással. Ahhoz viszont, hogy a DRM a magyar zenepiacon is megvesse a lábát, az elhatározáson kívül azt is meg kell vizsgálni, vajon kompatíbilis-e a digitális jogkezelés a szerzői jogi szabályokkal. Gyenge Anikó, az Igazságügyi Minisztérium (IM) munkatársa elmondta, hogy a tárcánál már bemutatkoztak a különböző DRM-rendszerek gyártói, és most IM-munkacsoport, később pedig további almunkacsoportok vizsgálják, hogyan lehetne összeegyeztetni a mostani törvényi szabályozást a digitális jogkezeléssel. A szakértő szerint a hatályos szerzői jogi törvény "elfogulatlan és kiegyensúlyozott", és nem nehezíti meg a DRM-rendszerek kialakítását. Egyedül az akadályozhatja a műszaki fejlődést, hogy Magyarországon minden szerződésnek írásban - esetleg elektronikus aláírással - kell megköttetnie. "Úgy tűnik, jobb lenne, ha az írásbeliséget és a hozzá kapcsolódó elektronikus aláírás rendszerét fellazítanánk", mondta Gyenge.
Definíciók nyomában a jogász
Békés Gergely, az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) munkatársa szerint viszont még az sem biztos, hogy mindenki ugyanazt érti DRM-en: az itthon elfogadott, lebutított definíció szerint a digitális jogkezelés célja, hogy védje és azonosítsa a tartalmat, és ezt a mostani rendszerek tudják is; az Európai Unió azonban további követelményeket támaszt a DRM-mel szemben, mivel elvárja, hogy a jogkezelő rendszerek önkéntes alapon működjenek, hosszú távon is biztonságosak és interoperábilisak legyenek, a fogyasztók száma pedig érje el a kritikus tömeget. "Ilyen DRM-rendszer nem nagyon van" - mondta Békés, aki szerint a rendszerek közötti átjárhatóság még nem valósult meg, és a biztonság sem tökéletes: a Microsoft DRM-rendszerét például nemrég törték fel utoljára.
"Több ilyen esetre ráakadtam, de nem láttam még olyat, hogy (a feltört rendszert) ne lehetett volna helyreállítani" - mondta Varga Gábor a Microsoft Magyarország képviseletében. "Tökéletesen biztonságos technikai védelem nincsen, de mi a matematika jelenlegi állása szerint feltörhetetlen algoritmusokat használunk." Varga szerint a legfontosabb a felhasználók és a fogyasztók bizalmának növelése a legfontosabb, a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a világon most használatos DRM-rendszereket a gazdasági szereplők biztonsági szempontból elfogadhatónak tartják.
Szabad kalózkodást!
Vannak viszont, akiket nem hat meg sem a DRM, sem a közös jogkezelés: Bodó Balázs médiakutató, a BMGE oktatója szerint a tartalomnak nincs szüksége őrökre. "Az, hogy általában védjük a tartalmat, üres sales-frázisnak tartom" - mondta Bodó, aki szerint eleve más helyzetben van a "nettó kulturális importőr" Magyarország és például az exportőr Egyesült Államok. "Egy piacot lehet úgy is védeni, hogy államilag támogatom a kalózkodást, mint ahogy Kína teszi. A magyar esetben lehet, hogy jobbat tenne a kalózkodás szabadjára engedése" - mondta Bodó, akit kifejezetten zavar, hogy nem fénymásolhat jogszerűen oktatási anyagokat, és még egy zeneszámot sem remixelhet anélkül, hogy szerzői jogokat sértene.
A kutató szerint a DRM komoly akadályokat állít a kultúra megőrzése elé: "Véd ugyan, de sokkal több hátrányt jelent nekem, mint előnyt valakinek, akiről azt sem tudjuk, hol van." Bodó szerint Magyarország amúgy sem több "sales outpost"-nál: a szabályokat nem itt, hanem Hollywoodban, Redmondban és Brüsszelben írják. "Ebben a világban a technika átveszi a jog szerepét" - idézte Bodó a kreatív kiberjogász Lawrence Lessiget, és hozzátette: a DRM nem a "digital rights management", hanem a "digital restrictions management" rövidítése - vagyis nem jogokat, hanem korlátozásokat kezel.
Két bitlisz, egy sztonsz
A gordiuszi csomót Sas Tibor, az Adatbázis Szerzői Jogvédő Egyesület (AJE) főtitkára vágta ketté: elmondta, hogy nem a tartalmat kellene védeni, hanem a fogyasztást mérni, ahogy a közértben is teszik. "Megnézik, ki mennyit vett, ő pedig a pénztárnál kifizeti." Sas szerint nem megoldás az ingyenesség sem: "Ne adjuk ingyen a tartalmat, hanem adjuk kevésért, és dotálja az állam. Az ingyenes dolognak fékező, gátló és bénító hatásuk van." A főtitkár azt is elmondta, hogy nemrégiben tippet adott a Zsaru magazin egy meg nem nevezett szerkesztőjének. Az ötlet, amiről nem derült ki, hogy bűnüldözési vagy befektetési célzattal született-e, pofonegyszerű: azt kellene bevezetni, hogy egy cédére ne csak egyetlen előadó számait lehessen ráírni, hanem mindenfélét, vegyesen.
Mondjuk úgy, hogy két bitlisz, egy sztonsz.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
