Judit
3 °C
7 °C

Első fokon pert vesztettek a Magyar Telekomot perlő alkalmazottak

2007.02.23. 10:15
Hogyan kell kiszervezni egy részleget? A Magyar Telekom úgy tűnik tudja a választ, de negyvenkét volt dolgozója némileg kifogásolja a távközlési cég módszereit, ezért munkaügyi pert indított ellene. Szerintük a kiszervezés szabálytalan volt, és nagyon szeretnének hozzájutni ahhoz a több millió forintos végkielégítéshez, amely Telekom-alkalmazottként járt volna nekik.

Másfél évvel ezelőtt a Magyar Telekom ötven ügyfélszolgálatos dolgozóját minden előzetes egyeztetés nélkül átvette egy frissen alapított kis cég, a Rework Telecom Kft. Az alkalmazottaknak még csak új munkaszerződést sem kellett aláírniuk, hiszen - a távközlési cég szerint - munkáltatói jogutódlás történt, tudtuk meg az egyik érintettől. Persze az ötven dolgozó ezután is ugyanazt a munkát folytatta, ugyanoda járt be, és a Magyar Telekom eszközeit használta. Sőt, még a főnökeik is ugyanazok voltak, igaz ők a Magyar Telekom beosztottjai maradtak. A vezetőknek tehát ezután is jártak a távközlési óriáscég szociális juttatásai, mondják.

Első fokon vesztettek

A kiszervezettek úgy érezik, csúnyán elbántak velük, amikor az ország egyik legnagyobb cége helyett automatikusan egy kis cég munkatársai lettek. Az érintett dolgozók húsz-harminc évet húztak le a Magyar Telekomnál, és a távközlési cég nagyvonalú kollektív szerződésével fejenként két-három millió forintos végkielégítés járt volna nekik, ha kirúgják őket. A Rework alkalmazottjaként azonban ennek csak a töredéke, és ha az új cégnél felháborodásukban felálltak volna az asztaltól, akkor nem járt volna nekik egy fillér sem. Tavaly az ötven dolgozóból negyvenkettő megelégelte a helyzetet, és pert indítottak a Magyar Telekom ellen. Most első fokon veszítettek, mert a bírósági ítélet szerint teljes körű jogutódlás történt. A Magyar Telekom állítja, teljes mértékben jogszerűen járt el, amikor 2005. júliusában végrehajtotta az ügyfélszolgálati tevékenység egyes részeinek kiszervezését.

Viszló László, a volt dolgozók ügyvédje szerint az eset a munkaügyi törvény joghézagaira mutat rá, ezért akár a legfelsőbb bíróságig is elvinné az ügyet. Szerinte azért veszítettek, mert túl liberális a szabályozás, és gyakorlatilag bármire rá lehet húzni, hogy jogutódlás. Érdekességként megemlítette, hogy egy költségvetési intézmény kiszervezésekor egészen más a helyzet, ott a dolgozók dönthetnek arról, hogy akarnak-e a létrejött vállalkozás alkalmazottjai lenni, vagy sem. A Magyar Telekom ehhez képest kész tények elé állította a dolgozókat, nem volt semmilyen egyeztetés.

Illegális munkaerő-kölcsönzés?

A kiszervezéskor senki sem foglalkozott azzal, hogy jogszerű volt-e, és Viszló László szerint az első fokú ítéletet kimondó bíróság is figyelmen kívül hagyott néhány bizonyítási indítványt. A per során nem vizsgálták meg, hogy a kiszervezés előtt és kiszervezés után milyen volt a szervezeti séma, pedig ebből egyértelműen látszott volna, hogy valójában semmilyen változás nem történt, azt leszámítva, hogy ötvenen más cég alkalmazottjai lettek. Viszló László szerint nem szabályos jogutódlás, hanem illegális munkaerő-kölcsönzés történt: a Reworknek átadták, majd visszabérelték a dolgozókat. Nem munkahelyeket, hanem munkavállalókat adtak át.

Viszló László érvelése szerint a kiszervezett ötven operátor önmagában nem tud semmilyen munkát elvégezni, tehát a Rework nem tudta volna teljesíteni a Magyar Telekom megbízásait. A távközlési cég egyébként - gazdasági megfontolásokból - a jelenleg szétszórtan működő budapesti call centereket részben össze kívánja vonni, és ennek keretében az operátorok egy részét a jövőben egy új csepeli helyszínen kívánja foglalkoztatni. Az áthelyezésről - amely a Rework Kft. munkavállalóit is érinti - a Telekom döntött, és szerinte nem jelent létszámleépítést, csak új munkavégzési helyszínt. Aki az új helyszínen nem tudja vállalni a munkát, benyújthatja a felmondását, de így a dolgozók csak a töredékét kaphatják meg annak, amire Telekom-dolgozóként jogosultak lettek volna.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?