A V-fon védjegy oltalomban való részesítése ellen a Vodafone magyarországi vállalata, a V.R.A.M. Rt. észrevételeket terjesztett elő a szabadalmi hivatalnál. Az eljárásban érintett fél a V.R.A.M. Rt., illetve a Vivendi csoportba tartozó V-fon Rt. mint védjegyoltalmat kérő cég.
Vodafone-ra emlékeztet a V-fon?
A mobilszolgáltató közleményben kifejtett álláspontja szerint a fogyasztók tudatos félrevezetéséről volt szó, ugyanis a V-fon cégnév meghirdetése a köztudatban a Vodafone nevét idézi fel. A telefontársaságot számos fogyasztói bejelentés, panasz és reklamáció érte elsősorban a vezetékes szolgáltatások hiányosságai miatt, amely köztudottan nem profilja.
A V.R.A.M. Rt. vezető jogásza, Bauer Ferenc az Index kérdésére elmondta, hogy a V-fon márkanév miatt már több mint egy évvel ezelőtt megkeresték a Vivendit. Mivel sikertelen volt az egyeztetés, 2001. áprilisában kénytelenek voltak hivatalos útra terelni az elnevezés körüli vitát.
Az ügyfelek összezavarodtak
A V-fon márkanév alatt a Vivendi lakossági üzletága működik az ország több primer körzetében. A Vodafone-nak többek között azért is kellemetlen volt a balszerencsés névválasztás, mert az ügyfélszolgálatára 100-as nagyságrendben elkezdtek befutni a Vivendinek szánt panaszos telefonok, levelek.
Még a posta is gyakran tévesztett, és a mobilszolgáltatóhoz vitte ki a V-fon-nak szánt küldeményeket - mondta Bauer Ferenc. A mostani helyzetben az ügyfelek előtt a névválasztás annyira félreérthető, hogy a Vivendi felé való elmaradásukat több esetben rózsaszín postai csekken a Vodafone-nak küldik.
Bíróságra megy a Vivendi
A Vivendi várhatóan bíróság előtt is megtámadja a szabadalmi hivatal döntését, hiszen korábban rengeteget ölt a név bevezetésébe - emlékeztetett a jogász. Ennek ellenére kénytelenek lesznek komolyan venni a hivatal határozatát, amely szokatlan nyíltsággal jeleni ki, hogy a V-fon név egyértelműen megtéveszti a kívülállókat.
Ha jogorvoslatot kér a Vivendi, az eljárás még egy évig is eltarthat - becsülte Bauer Ferenc. A Vodafone korábban sem javasolt más alternatív nevet a Vivendi leányvállalatának. Mindössze szeretnék elérni, hogy a V betű után valamilyen más, eredetiséget kifejező, megkülönböztetésre alkalmas kreatív toldalékot használjanak, ahelyett, hogy a világszerte jól ismert és jól csengő régóta, jelentős vagyoni értékkel bíró Vodafone márkanévhez hasonulás előnyeit élveznék - mondta Bauer Ferenc.
A Vodafone szerint senkinek sem jó
A Vodafone illetékesei szerint a fogyasztók megtévesztése és félrevezetése egyik fél érdekeit sem szolgálja. A mobilszolgáltató úgy érzi: a megtévesztő névhasználat miatt jelentős kár éri a fogyasztókat, ugyanis a V-fon névhasználat olyan szolgáltatásokra utal, amelyet nem a Vodafone, hanem a távközlési piac más szereplője bocsát a felhasználók rendelkezésére.
Arról nem is beszélve, hogy a piac iránt érdeklődők joggal gondolhatnak arra, hogy a két világcég magyarországi fúziójának eredményét ajánlják a Vivendi szakemberei V-fon cégnév alatt. Ezt alátámasztja az a köztudott tény is, hogy a Vivendi az 1800 MHz frekvencián történő mobil rádiótelefon szolgáltatás nyújtására 1999. évben kiírt tenderen alulmaradt a Vodafone RWE által alkotott konzorciummal szemben.
A mobilszolgáltató szerint a Vivendi Vodafone-éval megtévesztésig hasonló védjegyválasztásának jogszerűsége azért is megkérdőjelezhető, hiszen a Vivendi illetékesei több alkalommal hangsúlyozták, hogy a verseny a vezetékes és mobil piacok között jelentkezik, ilyen körülmények között pedig
sem a verseny tisztasága, sem a fogyasztók megfelelő tájékoztatása nem megoldott.
A Vivendi a korábbi per határozatát citálja
A Vivendi Telecom közleménye szerint a kérdésben a Pest Megyei Bíróság 2001. szeptember 25. napján kelt ítéletében már állást foglalat, és az összetéveszthetőség tekintetében a V.R.A.M. Rt. keresetét elutasította. Az ítélet lényegét annak alábbi részlete tartalmazza:
"A bíróság a bizonyítékok egybevetése és összességükben történő mérlegelése eredményeként megállapította, hogy alperes szolgáltatásának azonosítására hivatott "V-fon", "V.fon" (kiejtve: véfon) megjelölései sem vizuálisan, sem fonetikailag nem alkalmas az összetévesztésre a felperes által korábban bejelentett "Vodafone" (kiejtve: vodafon) megjelöléssel."
A Vivendi szerint a Vodafone nem kooperált
A cég közleménye szerint a V-fon Rt. a Vivendi-csoport tagjaként ezt a nevet 2000. november 30. napja óta cégnévként használja, az illetékes cégbíróság bejegyzését követően. A V.R.A.M. Rt. a bejegyzést hónapokkal követően jelezte azt, hogy egyes előfizetői a két céget időnként összetévesztik. Ennek a mértékére vonatkozóan pontos adatokat a V.R.A.M. Rt. nem volt hajlandó a Vivendi képviselőinek rendelkezésére bocsátani, a közös kommunikáció terén felajánlott együttműködés elől elzárkózott. Később jogi eljárásban nyilatkozva havi 30-40 esetet említett meg, míg a két társaság együttes ügyfélköre több százezres - áll a közleményben.
A Vivendi 2000. év végén két különálló kérelemmel a "V-fon" szóösszetételre és a "V-fon" ábrás oltalmára vonatkozó beadvánnyal fordult az MSZH-hoz. A Hivatal 2002. február 19. napján kelt határozatában a "V-fon"-ra, mint szóösszetételre beadott védjegybejelentést utasította el, a védjegyelbírálás nem terjedt ki az ábrás kialakításra. A Vivendi közleménye szerint a cég a határozat ellen a törvényes határidőn belül a bírósághoz kíván fordulni.
A Vivendi közleménye szerint a V.R.A.M. Rt. a versenyhivatalnál, bíróság előtt és a szabadalmi hivatalnál is megtámadta a Vivendi névhasználatát. A versenyhivatal nem indított eljárást az ügyben, a bíróság pedig elutasította a cég keresetét.