A hármas verziószámú rendszer a legnagyobb lépés a telefon fejlődésében, mióta tavaly nyáron megnyitották a fejlesztői felületet, és külső programozók is elkezdhettek alkalmazásokat fejleszteni iPhone-ra (ennek eredménye a ma már több tízezer letölthető programot kínáló App Store sikertörténete). A 3.0-val bemutatkozó újdonságokról egyelőre semmi konkrétat nem mondtak az illetékesek, de természetesen megindult a pletykákon, kiszivárgott információkon, szabadalmi kérelmeken és rajongói kívánságlistákon alapuló spekuláció is.
A hihetőnek tűnő értesülések között díszhelyet foglal el a copy/paste funkció megvalósítása, amit az első generációs készülék premierje óta dörgölnek az iPhone-tulajok orra alá. A szöveg másolása és beszúrása régóta alapfunkció egy okostelefonban, de az iPhone a mai napig nem tudja. Ez nem annyira technikai probléma, inkább kezelésbeli: a pletykák szerint úgy oldják majd meg a 3.0-s rendszerben, hogy az érintőképernyő kétszeri megnyomása szöveg felett vált át szövegkijelölő (illetve beillesztő) üzemmódba. Nem különösebben elegáns megoldás, de végre nem lesz olyan a telefon, mint a világ legmenőbb luxusautója, amin kézzel kell letekerni az ablakot.
A hírek szerint bekerül a telefonba az MMS-küldés támogatása, és a videofelvétel lehetősége is - ezek olyan funkciók, amelyek érthetetlen módon hiányoztak eddig, és külső programokkal lehetett csak - úgy-ahogy - megvalósítani őket. Fontos újítás a tethering megoldása, vagyis a telefont USB-porton vagy Bluetooth-on keresztül 3G-modemként kapcsolhatjuk hozzá a notebookunkhoz. A programozók megújult fejlesztői környezetet kapnak, amiben állítólag sokkal szabadabban bánhatnak a memóriával, mint eddig - ennek igencsak itt volt már az ideje, mert minden iPhone-programozó arra panaszkodott, hogy érthetetlenül kevés memóriát ad nekik a rendszer, ezért állandó trükközésre szorulnak, hogy elférjenek. A plusz memóriával a hírek szerint megnyílik az út a multitasking előtt is, vagyis több program is képes lesz egymás mellett futni a telefonon.