További Mobil cikkek
Nem volt egyszerű munka, tiltakozott, sikoltozott, takargatta nyílását, de végül megadta magát: feltörtük az iPhone-t, így már magyar SIM kártyával is használható az Apple mobilja.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem is annyira feltörtük, mint inkább feltörte. Egy ismeretlen, egy vándor, egy kalandor, aki a semmiből jött, bekopogtatott az XMS Apple-kereskedésbe, meghackelte saját iPhone-ját, aztán eltűnt a ködben, sosem láttuk többet. Mire megmondtuk volna neki, hogy törvénybe ütköző amit tett, már madár volt, madár a faágak között, fekete.
Mégis igaz
Ron Jeremy
Amikor George Hotz bejelentette, hogy megvan, sikerült feltörnie az iPhone-t, unottan legyintettem. Még ki sem jött a készülék, amikor már jelentkeztek az első hackerek, és azt bizonygatták, hogy ők már kártyafüggetlenül használják a telefont. Azóta minden héten feltörte valaki a mobilt, de a közelmúltig csak a készülék képernyőjét sikerült minden kétséget kizáróan törni. A nagy pillanatra azért vártak sokan, mert hivatalosan csak az AT&T hálózatában használható a készülék, az Apple csak ezzel a céggel kötött szerződést. Ez az Egyesült Államokban még kezelhető probléma, Magyarországon viszont már igazi pokol, hiszen nálunk nem működik a szolgáltató, nincs kivel aláírni. Hotz viszont tényleg megtette azt, amint előbb-utóbb valakinek meg kellett tennie, és kísérletünk bebizonyította, hogy mostantól a magyar felhasználóknak is elérhető az iPhone közel összes szolgáltatása.
A hackhez egy Apple-mobil, egy spakli, sok türelem, meg egy rakás pötyögés kell, a módszer megtalálható a neten, aki ezt végigköveti, az vagy örökre tönkreteszi a mobilját, vagy kap egy használható iPhone-t. Első lépésként szét kell feszíteni a készüléket, ehhez kell a spakli, de még a legnagyobb figyelem mellett is összekarcolódik a telefon. Tudjuk, mert nálunk is ez történt, az illesztések közé befeszíteni a célszerszámot olyan, mintha szűzlánynak esne Ron Jeremy, aki egyedülálló módon képes a szájába venni saját 26,7 centis péniszét.
A szétszerelés után más-más feltörőprogramot kell beszereznünk, ha pc-n és ha Macen végezzük a munkát. Aki belevág, készüljön fel a legrosszabbra: szoftvereket kell elindítani, majd leállítania, adatokat kell másolnia a gép és a telefon között, számsorokat kell beállítania, kódokat, sorokat kell átírnia, ráadásul az egész nem is egyemberes munka: valakinek meg kell nyomnia az Entert, miközben a másik júzer összedrótozott gombostűkkel böködi az iPhone néhány belső szervét, hogy rövidre zárja szegényt. Szóval igazi szívás, de a két-három, vagy akár négyórás kaland után egy többé-kevésbé működő Apple-mobilunk van havi nulla forintért, ha a legolcsóbb hazai kártyás csomagot vesszük alapul.
Működik
A hackelés után végre kipróbálhattuk telefonként is az iPhone-t, mert az országban elsőként közölt, magával ragadóan alapos tesztünkben még hívást sem tudtunk indítani a készülékről. A tapasztalatok szerint az Apple-mobil remekül ellátja ezt a feladatot is. A hívások hangminősége nem kiemelkedő, de nem is rossz, pont olyan, mint akármelyik telefoné. A készülék kezelése most is kényelmes, beszélgetés közben még sosem volt ilyen egyszerű elnémítani, kihangosítani, tartani a hívást, vagy keresni a telefonszámok között. Nem kell elemezgetni, hogy melyik billentyűvel hívhatjuk elő az egyes funkciókat, mert ezek az opciók mind saját gombot kaptak az érintésérzékeny felületen. Ezt tudtuk eddig is, de csak miután kipróbáltuk, győződhettünk meg ezek hasznosságáról.
Ugyanilyen könnyű kezelni a további hívásokat: ha beszélgetés közben felhív minket egy harmadik fél, felvehetjük, bevehetjük konferenciabeszélgetésbe, folytathatjuk csak vele a csevejt, visszavehetjük privátba az eredeti hívót, váltogathatunk beszélgetőpartnereink között, ha nagyon sietünk, mindezt három másodperc alatt végigzongorázhatjuk.
Az sms-funkció is jópofa, írni ugye a virtuális billentyűzettel kell, ezt Handrás már megszokta, én még mindig sokat ütök mellé, de annál szimpatikusabb, hogy az egy emberhez tartozó üzeneteket, és az arra küldött válaszainkat egyetlen, de napokra és személyekre bontott, jól átlátható szövegfolyammá rendezi össze a rendszer. Ez az esetek többségében remek funkció, az viszont óriási hibának tűnik, hogy az egy partnerhez tartozó üzeneteket csak egyben törölhetjük (hiszen egy szövegfolyam az egész), külön-külön nem. Pedig el tudom képzelni, hogy a vannak olyan üzenetek, amiket nem akarok megtartani, például a
Szeretlek, mütyűr
Én is, zsemlegombóc
Hiányzol, kismanó
Te is nekem
Hozzál este fél kiló krumplit
Viszek, de csak rohadtat találtam, amúgy a doktor szerint aranyerem van
Majd kezeljük. Várlak haza, drága
Repülők, cukorgombóc
üzenetsorból egy-egy tételt biztos szívesen megsemmisítene az aranyeres bonviván. Az üzenetek törlése, kezelése amúgy rendkívül egyszerű, ugyanígy nem okoz túl nagy intellektuális örömöt a keresett telefonszám megtalálása sem. Elvileg a telefonnal most már nemcsak wifin, hanem mobilhálózaton keresztül is lehetne netezni, a Vodafone és az iPhone viszont nem talál egymásra ebben a funkcióban: a szolgáltató itthon nem vezette be az edge-hálózatot, egyből a 3G-re ugrott, azt viszont a készülék nem ismeri, így marad a tetű lassú gprs, annál viszont rövidebb az élet.
Időközben megjelent egy olyan weboldal is, amelyik azt állítja: mindenféle feszegetés, meg hardveres trükközés nélkül segít feltörni az iPhone, pár dollárért cserébe. Mindenesetre az Apple mobilját most már tényleg kikódoltathatja, aki akarja, meg aki meri: a következő szoftverfrissítés ugyanis nem feltétlenül szereti majd a hackelt iPhone-t, ha meg valaki félrebök, lesz egy százezer forintos papírnehezéke, és egyébként sem gondoljuk, hogy az ügy teljesen legális.