Mobiltelefon alapú turisztikai információs rendszert alakít ki egy európai uniós projekt magyar konzorciumi partnereként a Veszprémi Egyetem Turizmus Tanszéke és az Atlasz World Travel. A hat országra kiterjedő 1,2 millió eurós projekt két év alatt készül el.
Bővül majd a turisták által elérhető, helyspecifikus és testre szabott információ mennyisége, könnyebb lesz az idegenvezetők munkája, a helyi szolgáltatóknak meg több értékesítési lehetőségük lesz, mert egy rugalmas és könnyen használható marketing-csatorna áll majd a rendelkezésükre.
Az úgynevezett Aladdin projekt elősegíti a kis- és középvállalkozások bekapcsolódását a technikai fejlesztési folyamatokba, és támogatja versenyképességük javulását.
Az Aladdin - Mobil Desztináció-Management kis- és középvállalkozások részére című EU-pályázat az Európai Unió 6. kutatási keretprogramjából finanszírozzák. A projektet megvalósító konzorciumot a németországi ISO Software Systems nevű cég szervezte és vezeti. Vele együtt tíz partner vesz részt a konzorciumban, köztük hat kis- és középvállalkozás, valamint négy oktatási és kutatási intézmény.