További Mobil cikkek
Próbáltam lazán keresztülvágni a barcelonai mobilkiállítás egyes csarnokán, mert úgy tudtam, hogy nincs ott semmi érdekes, és az ezerkétszáz kiállítónak úgyis csak a töredékét ismerhetem meg e pár nap alatt. Az i-mate standjánál azonban a földbe gyökerezett a lábam. Mégpedig azért, mert amíg néhány cég csak beszél arról, hogy a telefonjai valójában számítógépek, addig az i-mate ezt élőben be is bizonyította.
A cég előadója rádugta az Ultimate 6150-es mobilt egy plazmatévére, teljesen átlagos bluetooth egérrel irányította a kurzort, bluetooth billentyűzettel gépelte be a szöveget. A megjelenített kép pedig nem gagyi VGA felbontású volt, hanem XGA, ami 1024x768 képpontot jelent. Talán nem kell magyarázni, hogy ekkora képméreten elég sok oszlop elfér az Excel táblázataiból, és a weboldalak is úgy néznek ki, mint a rendes számítógépeken.
Az i-mate mobilja persze brutális méretű és súlyú, de ez vállalható kompromisszum, ha cserébe egy komplett számítógépet magunkkal cipelhetünk a farzsebünkben. Az elvetemültebbek kiegészíthetik a mobilt egy ultrahordozható Samsung projektorral is, amely szintén XGA felbontású, és nagyjából akkora, mint a digitális tükörreflexes fényképezők.
Android on steroids
Következő célpontomat már tudatosan cserkésztem be, a Texas Instruments ugyanis kiállított egy Google Android platformot futtató készüléket. A csipgyártó igazából nem a Google új rendszerét népszerűsítette, hanem saját TI 3040 OMAP nevű hardveres platformját, amely alkalmas az Android futtatására. Néhány külföldi kolléga persze leragadt azoknál a kérdéseknél, amelyekre már rég tudjuk a választ: a nyílt Android platformon egyszerűbb lesz új, egyedi szolgáltatásokat bevezetni, a szoftvereket tele lehet majd pakolni látványos elemekkel, és ugyanolyan könnyű lesz böngészni, mint az Apple iPhone-on. Ezt demonstrálták is, tényleg így van.
A bemutató lényege azonban a hardver volt, ami a sok csilivili izé mögött dolgozik. A Texas Instruments előadója elmondta, hogy a szoftverfejlesztőknek készített prototípus hardver teljesítménye egészen brutális: lazán kódolja és dekódolja a 720p felbontású (HD) videókat, 12 megapixeles kamerát tud kezelni, van benne wifi, bluetooth, számítógépes lcd-monitort tud használni megjelenítőként, illetve van usb-kimenet és -bemenet.
Mindez túl sok funkció lenne egy mobiltelefonban, nem férnének el az oldalán a csatlakozók. Viszont éppen ez a lényeg, derült ki a TI standjánál, a Google operációs rendszerén nyújtott szolgáltatások és tartalmak ugyanis nemcsak a mobilokon elérhetőek, hanem akár tévén is, ha valaki ilyen alapokra épít set top boxot. A sms-szavazástól kezdve az online időjárás-jelentésen át az emailig és a böngészésig minden tévébe építhető lesz. Úgy lehet növelni az internetpenetrációt, hogy a felhasználók észre sem veszik.