Koronavírus adatok

2022. jan. 17.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Antal, Antónia
-3 °C
6 °C

Internet életérzés nélkül

2007.12.27. 09:50
Heteken át nyúztam a Nokia N810 internetes táblagépet, és már majdnem eljutottam arra a pontra, hogy megvenném, de amikor egy irdatlanul gonosz kollégám ármánykodása folytán a kezembe került egy iPod Touch, én kis híján sírva fakadtam.

Határtalan lelkesedéssel vettem át a Nokiától az N810 táblagépet néhány héttel ezelőtt, mert évek óta várom azt a megváltó terméket, amellyel kihasználhatnám a BKV járatain eltöltött napi két és fél óra agyi üresjáratot. Híreket olvasgatni már az N810 elődjével, a januárban tesztelt N800-zal is lehetett, de annak csak virtuális billentyűzete van, ami nem alkalmas a betűvetésre, főleg ha nemcsak néhány rövid url bepötyögésére lenne szükség, hanem néhány bekezdésnyi szöveg beírására. Az N810 e tekintetben hatalmas előrelépés, hiszen igazi betűgombok vannak rajta, qwerty felosztásban. Tehát alapból angol nyelvű, és az extra karaktereket külön menüből lehet előráncigálni. A művelet egyszerű, csakhogy a nálam lévő modellben nem találtam meg az á, ő és ű betűket. Így ha akarnám, se tudnám leírni rajta, hogy az N810 kitűnő.

Jó érzés kézbe fogni

A külcsínről még annyit érdemes tudni, hogy a borítás elegánsabb és letisztultabb lett, jó érzés kézbe fogni a készüléket. A mini usb helyére micro usb került, az akkut még mindig csak a Nokia saját hegyes végű töltőjével lehet energiához juttatni, és van böködőpálca meg kitámasztó is.

De hol van a mobilinternet?

Nem szívesen használnám telefonálásra a Nokia bumfordi táblagépeit, mégis hiányérzetem támadt, amikor nem tudtam a SIM-kártyámat átrakni a laptopból az N810-be. Eddig ez nem jelentett gondot, csakhogy most már megfizethető a mobilinternet, és sokkal több helyen elérhető, mint a wifi. Az N810 beépített wifijével otthon, az irodában és pár száz magyar kocsmában és étteremben lehet internetezni, de pont ezeken a helyeken a laptop is kényelmesen használható. Bár a beépített bluetooth segítségével rá lehet csatlakozni egy mobiltelefonra, és azon át az internetre, ezt a lépést azonban szívesen megspórolnám.

Mobilinternet helyett van műholdas navigáció. A táblagépen nem a Nokia drágább mobiljain lévő térképszoftver fut, hanem a Wayfinder alkalmazása. Bár a GPS ingyen megmutatja aktuális tartózkodási helyünket, navigálni éppúgy csak pénzért hajlandó, mint a mobilokon a Nokia Maps. A térképek másfél gigabájt tárhelyet igényelnek, nyilván ezért döntött úgy a Nokia, hogy két gigabájtos alapmemóriát épít az N810-be. Cserébe viszont megszűnt az egyik kártyabővítőhely, és a korábbi változatokkal ellentétben már nem teljes méretű SD, hanem feleakkora miniSD kártyával lehet növelni a tárkapacitást. Ezen kívül az N810-ben van még 128 megabájt DDR RAM és 256 megabájt flashmemória is, a szoftvereknek.

Pofátlan interfész

A Nokia táblagépein Linux fut, és elődeihez hasonlóan az N810 is új verzióval debütált, ez az OS2008. Az új operációs rendszerben rengeteg újítás van, az interfész sokat javult azáltal, hogy a menük óriásiak, hüvelykujjal is kényelmesen böködhetők. Ennél a pontnál azonban kifogyhatott a pixel a mérnökök tervezőszoftveréből, a programok belső kezelőfelülete ugyanis már nem igazodik ilyen jól a hüvelyujjas irányításhoz: a gördítősávok vékonyak, a wifi, bluetooth, akku állapotát jelző indikátorok parányiak, a programok belső menüiben szinte lehetetlen jó helyre bökni.

A Nokia mérnökei is nyilván ismerik az emberi kéz felépítését

A böngészőben is könnyű mellényúlni. Jó megoldás, hogy a kijelzőre nyomott ujj fel-le húzkodásával lehet fel és le gördíteni a weboldalakat, csakhogy elég nehéz üres területet találni, ahol semmilyen tartalom nincs. Sokszor az oldal gördítése helyett a szöveget jelöltem ki, vagy ami még rosszabb, egy linkre klikkelve más oldalra navigáltam. A feleekkora és sokkal kisebb tudású iPod Touch nagyságrendekkel jobban irányítható, és az Apple zenelejátszóján nincs szükség böködőpálcára vagy más pótmegoldásra. Én nem akarok a készülékhez alkalmazkodni, a Nokia mérnökei is nyilván ismerik az emberi kéz felépítését, alkalmazkodjon az eszköz énhozzám.

Lehetőség pedig van benne

Az N810 legnagyobb erénye az Apple bármely termékével szemben a nyitottság. Négyszáz megahertzes processzorán nyílt forráskódú operációs rendszer fut, amelyre nagyon könnyen átírhatók a számítógépes Linuxokon futó programok. Így például nem okoz gondot, hogy az N810 beépített csevegőprogramja alapból nem támogatja az MSN-t, hiszen a Windowsra is letölthető Pidgin nemcsak az MSN-t, de még tucatnyi másik csevegőprotokollt is kezel. Az alapkínálatban van Skype, zenelejátszó, képnézegető, rss-olvasó, rajzolóprogram, pdf-olvasó, a ScummVM segítségével pedig a világ legjobb kalandjátékait lehet újrajátszani. Mivel a Linux rendes operációs rendszer, működik rajta a Ctrl-C és a többi elterjedt kombináció, ami igencsak megkönnyíti a táblagép használatát.

Az N810 legfontosabb szoftvere a böngésző, és a 800x480 képpontos kijelzőn a rendes weboldalakat is élmény olvasni. Azzal viszont nem érdemes kampányolni, hogy még a flash-animációk is futnak rajta, mert még a legegyszerűbb online játékok is akadoznak, a YouTube szájtján pedig nehézkes navigálni, és a videókból mintha kimaradnának képkockák.



  • Vennék
  • Hírek