Szétcsúszva - Nokia 6111

Telefont a zsebből előkotor (persze, hogy a másikból), majd olvasószemüveg orrnyeregre illeszt, kijelző leolvas, zöld gomb megkeres, ezután telefon fülhöz tesz, olvasószemüveg levesz, és elrak, és máris belekezdhetünk, hogy "Szervusz, Magdikám, jó hogy keresel, már akartalak hívni, hogy elkérjem annak a jó kis töltött karajnak a receptjét". Vagy fél kézzel elővesz, a mozdulat közben futtában a kijelzőre pillant, és mire a telefon az optimális íven a fülhöz érkezne már a flipet egy elegáns mozdulattal ki is pattint: "Üdvözlöm, igen vegye meg az összes részvényt, nagy étvágyam van ma reggel".

Flikk-flakk

A Motorola StarTac óta az aktív flip, a kipattintható, szétnyitható telefon az igazán menő, a Nokia rugósbicska-mechanizmust rejtő Mátrix-telefonja pedig egyenesen az agyunkba égette a stílusos telefonfelvétel mozdulatát. Talán nem ez a legjelentősebb innováció a mobiliparban az sms-óta, de az mms-t, a polifonikus csengőhangot, gps-t és a telefonba integrált menzesznaptárt tuti, hogy veri. Talán a Siemens állt elő az első szétcsúsztatható mobillal (SL10 néven futott, de persze lehet, hogy valamelyik tajvani cég sokkal hamarabb jutott el idáig az innovációban), amibe már terveztek egy apró rugót, ezért elég volt csak meglökni a kijelzőt, hogy felpattanva előtűnjenek a gombok, és fogadjuk a hívást. A technika a gyöngyházfényű SL55-ben érett meg a tömeggyártásra, a brókernők biztos élvezték, sőt 2004. nyarán még a Pa-dö-dö is ilyennel villogott az agárdi popstrandon.

Alig telt el pár év, és a piacvezető Nokia is rámozdult a szétcsúszó életérzésre, itt is a Nokia 6111, amit szintén nőknek fejlesztettek, amit onnan lehet tudni, hogy kapható rózsaszínben, a reklámokban elég gyakran egy rúzs társaságában fényképezik, sőt a hivatalos magyar oldalon még vicces egyenemailt is küldhetnek a kelet-európai célcsoportnak számító műkörömépítők és butikos lányok a pasijuknak, hogy na egy ilyet szeretnék. (Józsi, ha nem veszel nekem Nokia 6111-et, akkor elhagylak, vagy inkább megcsallak a nevelőapáddal).

23 megabájtos zenegép

A fekete verzió sem igazán való vájárok vagy nehézgépkezelők kezébe, de az előre rögzített vizuális stílusok (például a Golf névre hallgató) azért arra utalnak, hogy a másodlagos célcsoportba a metroszexuális yuppie-kat, a divattervezőket, stylistokat és a transzszexuális humánerőforrás menedzsereket is beleérti a Nokia.

A telefon egyébként az elsődleges és másodlagos célcsoport személyiségét leképezve stílusos, de annál butább: a könnyen kezelhető Nokia-menürendszerben még a legegyszerűbb beállítási lehetőségeket sem találtam meg, engem például iszonyatosan zavart, hogy a beszélgetés időtartamát sehogy sem tudtam a képernyőre varázsolni, mindössze a vonal bontása után egyetlen pillanatra villant fel az információ. (De persze kit érdekel az idő, ha a Liszt Ferenc téren ücsörög két pokróc alatt és lattet iszik délelőtt tizenegykor? Ha meg nem, minek neki ilyen telefon?)

A legszebb mégis a 23 megabájtos osztott memória, amin az mp3-csengőhangoknak, Java-programoknak, a videóknak, fényképeknek, a névjegyzéknek és a naptárbejegyzéseknek kéne osztoznia. És ehhez még bepakoltak azért egy amúgy teljesen használható mp3-lejátszót is a telefonba. Mondjuk az Oops, I did it again radio edit 64 kp/s-os tömörítéssel egész nap loopolva.

Reccs

Persze ha már zene, hát van rádió, ráadásul visual radio, ami azt jelenti, hogy ha Skandináviában járunk, hát olvashatunk az éppen dübörgő számról, de legalább jár headset is a telefonhoz, ráadásul rögtön sztereó. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy az összképet igencsak javítja a kristálytiszta kijelző, a megapixeles, vakuval felszerelt kamera, meg a továbbfejlesztett határidőnap... és reccs, még felvettem, bár hallottam, hogy a mechanika csikorog, mint amikor valaki műkörömmel szalad végig egy spoilerezett, II-es Golf oldalán, mondtam, hogy igen, inkább krumplipürével, mint sültkrumplival, de a fokhagymás panírhoz nem ragaszkodom, és sietek, hagyjatok a paradicsomlevesből még, aztán leraktam.

És soha többet nem tért magához. Csipogott, ha bekapcsoltam, de se a kijelző nem villant fel, se a hangszóró nem működött, hiszen vakon sem tudtam hívásokat fogadni. Másfél hét használat után produkálta a szétcsúsztatható telefonokra jellemző típushibát, igaz nem nálunk kezdte, mint teszttelefon. A szervizben azt mondták, már jól van. Én azóta sem ittam lattét a Liszt Ferenc téren.