További Mobil cikkek
Az Európai Parlament ipari bizottságának tagjai csütörtökön az egyeztetési tárgyalások után megszavazták az Európai Bizottság roaming rendeletjavaslatáról szóló jelentéstervezetet.
Májusban tárgyalja a jelentést a parlament plénuma
A parlament plenáris ülése a tervezett menetrend szerint még májusban napirendjére tűzi a jelentést, így amennyiben az Európai Unió tagországainak kormányait képviselő tanács döntéshozói sem késlekednek, a fogyasztók már idén nyáron mintegy 60 százalékkal csökkentett tarifákkal telefonálhatnak külföldi utazásaik során - áll a Fidesz-MPSZ EP-delegációjának Brüsszelben kiadott közleményében.
Herczog Edit (MSZP) ugyancsak rámutatott, hogy a jogszabály nyárra tervezett hatályba lépését követően számottevően olcsóbb lesz a mobiltelefont külföldön használni.
A fideszes közlemény szerint a párt informatikai kabinetje által kidolgozott, és Gyürk András néppárti képviselő által benyújtott módosító javaslatok bekerültek a jelentésbe.
Jön az eurotarifa
Az elfogadott jelentés előírja egy olyan fix díjas csomag, eurotarifa bevezetését, melyet Európa-szerte az összes szolgáltató kötelezően kínálna a fogyasztóknak. Ennek tarifái alapján a külföldön kezdeményezett hívás percdíja a jelenlegi átlagosan számított 255 forint helyett 100 forint, a külföldi hívásfogadásé pedig a jelenlegi átlagosan számított 100 forint helyett 37 forint lenne. A minden fogyasztó számára elérhető eurotarifa mellett a szolgáltatók továbbra is kínálhatnák egyéb csomagjaikat.
Fontos a transzparencia, vagyis a fogyasztók korrekt és teljes körű tájékoztatása. A fogyasztókat a határ átlépésekor automatikusan tájékoztatni kell az adott országban arról, hogy hány forintba kerül a percenkénti roaminghívás kezdeményezése, valamint fogadása.
Ingyenes tájékoztatás
A tájékoztatás ingyenes, SMS formájában érkezik, melyet a szolgáltató automatikusan küld - hacsak az ügyfél előzetesen nem jelezte, hogy nem tart igényt erre a szolgáltatásra. Emellett egy ingyenesen hívható számon további, bővebb információt is kérhet az ügyfél. A mobilkészülék kijelzőjén megjelenő figyelmeztető ikon segítségével minden ügyfél figyelmét kötelesek felhívni a szolgáltatók a roaming hívás kezdeményezésére, vagy fogadására.
Kiterjed a jelentés az SMS és MMS áraira is. Annak érdekében, hogy az adatátviteli piacon is élénk maradjon a verseny, és az árak ne legyenek indokolatlanul magasak, a rendelet az eurotarifa mellett egy olyan havi átalánydíjas tarifa kínálását is előírja, amely a hangátvitel mellett az adatátviteli szolgáltatásokat is tartalmazza. Bár árkorlát erre a tarifára nem fog vonatkozni, a fogyasztó mégis képes lesz könnyedén összehasonlítani az összes szolgáltató tarifáját, és kiválasztani a számára legkedvezőbbet.