További Mobil cikkek
A Nokia szerint illegális a rést kihasználni
Itthon is van fagyasztó SMS?
Noha egyik hazai mobilszolgáltatónak sincs tudomása ilyen "telefonfagyasztó" SMS-re, cikkünk megjelenése után több olvasónk is jelezte, hogy találkozott hasonlóval. Konkrét példát, működő technikai leírást azonban egyikük sem tudott adni. Az egyik levél szerint a telefonfagyasztó üzenet "7110-re működik a legjobban, és nem korlátozódik a korábbi cikkben említett három telefonra, sőt a Nokia márkára sem", többet azonban nem kívánt elárulni az illető, aki állítása szerint többször alkalmazta ezt a fogást.
A 160 pont nem árt a készülékeknek
Egy másik olvasónk az MTNSMS ingyenes SMS-küldő weboldalról kapott olyan üzenetet, melytől elmondása szerint lefagyott a telefonja, és csak többszöri ki- és bekapcsolás után vált újra működőképessé. Az üzenet tartalmát firtató levelünkre azonban nem válaszolt. Egy harmadik olvasónk szerint pedig "ha bármely Nokia telefonra elküldünk egy 160 pontból álló SMS-t, akkor az a telefon lefagy." Ezt azonban kipróbáltuk 3210-es, 6210-es és 7110-es telefonon is, és nem fagyott le egyik készülék sem, mindössze a 3210-es lassult le egy kicsit.
Szoftverfrissítés oldja meg a hibát
De Haas, a biztonsági rés felfedezője a Registernek elmondta, hogy a Nokia idén nyáron javította ki a hibát a készülékekben, az ennél régebben gyártott modellek ezért továbbra is sebezhetőek. Véleménye szerint a 6210-es készülék esetében például az 5.27-es szoftververzióban javították a hibát. A sebezhető szoftvert a felhasználók nem tudják maguk frissíteni, csak a Nokia szakszervize.
Más gyártók mobiljai is sérülékenyek?
A Register egy európai mobilszolgáltató hálózatfejlesztő mérnökét is megszólaltatja, aki 18 hónapja találkozott először a fagyasztó üzenetek problémájával. Véleménye szerint a figyelmetlen programozás miatt keletkezett rés szoftverfüggő, ám nemcsak a Nokia, hanem más gyártók készülékeiben is megtalálható.