További Net cikkek
A lengyelek is ismerik a mondást, náluk úgy hangzik: „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki". A két nép történelmi barátságának emlékére megtartják a Lengyel-Magyar Barátság Napját is, március 23-án - és éppen ezen a napon kezdtek fura dolgok felbukkanni a közmondáshoz tartozó bejegyzésben a Wikipedia oldalán.
Az egész lengyel-magyar barátság egy történelmi félreértés, a lengyelek barátai valójában a szlovákok voltak, hiszen a magyarokkal meg sem értették egymást nyelvi nehézségek miatt - állította egy azóta már törölt bejegyzés az online enciklopédián. A magyarok többsége valójában hungarizálódott szláv - így egy másik.
A módosítások mind ugyanattól a névtelen szerzőtől valók, akinek mindössze az ip-címét tárolja a Wikipedia adatbázisa. Erről az ip-címről (195.49.188.146) pedig bármelyik nagy nyilvános DNS-adatbázis megmondja, hogy egy szlovák kormányhivatal hálózatához tartozó gép áll mögötte.
A felhasználó összes szerkesztését kilistázva kiderül, hogy szinte kizárólag magyar és szlovák témákban mozog, és általában azzal foglalkozik, hogy a magyar földrajzi és személyneveket szlovákra írja át.
Ilyen nyomokat hagyott maga után többek között Thököly Imre kuruc hadvezér és erdélyi fejedelem szócikkében, Petőfi Sándoréban, illetve a Magyar Királyságéban, ahonnan eddig háromszor törölte ki azt a részt, hogy a középkori Magyarország népessége a harmadik, területe pedig a második legnagyobb volt az európai országok között.
A politikai indíttatású Wikipédia-vandálkodás és -cenzúra nem újkeletű jelenség, bár tesztünk azt mutatta, hogy nem is túl hatékony, mert a moderátorok megnyugtatóan gyorsan csapnak le az oldalakat hamis információkkal feltöltő júzerekre.
Ráadásul ott a lebukás veszélye is: a Wikiscanner nevű oldal kifejezetten az olyan wikiszerkesztőkre vadászik, akik a saját cégükkel, szervezetükkel kapcsolatos bejegyzéseket módosítják, hogy jobb színben tüntessék fel magukat (és nincs annyi eszük, hogy ezt lenyomozhatatlan, privát ip-címről tegyék). A szlovák kormány 160 bejegyzéssel szerepel a listán.