Lezárták a Last.fmet

2009.04.24. 16:23
Már márciusban megígérték a tulajdonosok, hogy csak havi három dollárért lehet majd ezentúl személyre szabott rádiókat hallgatni a Last.fmen, de aztán a felháborodástól megrettentek. Most mégis elzárták a magyar felhasználóktól is a Last.fmet.

Már március végén megígérte a Last.fm, hogy Nagy-Britannián, Németországon és az Egyesült Államokon kívül fizetősé teszik a rádióstreaminget.

Az oldal eléréséért ezentúl sem kell fizetniük azoknak a szerencsétleneknek, akik nem a felsorolt három országban élnek, viszont, ha személyre szabott vagy egy adott stílusra épülő rádiót akarnak hallgatni, akkor bizony fizetniük kell. (A kedvenc zeneszámaik közül válogató, személyre szabott rádió már jó ideje fizetős a Last.fmen) Akkor arról volt szó, hogy három dollárt vagy két és fél eurót kell majd Paypalon keresztül befizetniük a usereknek.

Akkor az óriási felháborodás miatt a Németországban működő cég határozatlan időre elhalasztotta a Last.fm fizetőssé tételét, de ma délután mégsem érhetőek már el a rádiók sem a honlapról, sem a klienssel. A cég 3 dollár vagy 3 euró fejében nyitja meg a hozzáférést egy hónapra.

A döntést még márciusban azzal indokolta a cég, hogy csak Nagy-Britanniában, Németországban és az Egyesült Államokban éri meg fenntartani a rendszert, mert a többi országban a felhasználók nem használják a Last.fm fizetős rendszerét, így az online zeneboltot sem.



  • Tippek
  • Lakáshitel