További Net cikkek
A Cisco a jövő internetéről tartott előadást valahol Prágában, amit én a Budapesti lakásomban ülve hallgattam meg. A vállalat bizonyára komolyan gondolja ezt a távmunka dolgot, mert amikor legutóbb egy rendezvényükön voltam, akkor a világ négy sarkából jelentkezett be nagyfelbontásban egy rakás szakértő és újságíró. Arra a beszélgetésre a Cisco budapesti központjába került sor, és tényleg izgalmas volt, hogy a velem szemben ülő 1080p-s szakemberek valójában ezer kilométerre vannak tőlem, a mostani konferencia technológiai oldala azonban még érdekesebb lett.
Az esemény a Cisco rendszerén keresztül folyt: nekem csak meg kellett adnom a mobilszámomat, amin az automata visszahívott, és már hallottam is, hogy miről beszélnek Prágában. Közben a laptopom kijelzőjén a prezentáció élőképét figyeltem, illetve a monitor kávájába épített webkamera aktivitást jelző fényét: a Cisco rendszere szerint tőlem ugyan nem ment ki semmilyen adat, de egy pillanatig nem voltam biztos abban, hogy nem látja a fél világ, ahogy tojáskrémes kenyeret eszem gyulai kolbásszal és paprikával. Persze a WebEX mellett létezik még egy rakás technológia, ami képes hasonlóra, ez a rendszer viszont attól érdekes, hogy telepítés, konfigurálás nélkül kapcsolódik rá a telefonomra, a webkamerámra, küld át képet a kijelzőmre, miközben én is bármikor bele tudok szólni a megbeszélésbe.
A prezentációból kiderült, hogy az internet nem most kezd majd el változni, hanem már az elmúlt években is új utakra indult. A legnagyobb előrelépést talán az iPhone-hoz hasonló eszközök megjelenése hozta magával, hiszen ezeknek hála a net - és rajta keresztül az emberiség szinte összes információja - bárhonnan elérhető lett, ott van az egész a zsebünkben. De ugyanilyen fontos, hogy a közösségi hálózatoknak vagy a twitterhez hasonló szolgáltatásoknak hála szorosabb kapcsolatot tudunk tartani olyanokkal is, akikkel talán még soha nem is találkoztunk személyesen.
A Cisco szerint a mostani időszakban még a fájlcserélő hálózatok adják a netes forgalom jelentős részét, de a közeljövőben már a videótartalmak határozzák meg a web jellegét, aztán 2025-től ezek helyét is átveszi a videokommunikáció. Mivel a Cisco éppen ezekben a technológiákban erős, nem meglepő, hogy jövőképében pont ezek erősödéséről beszél. Mindenesetre a cég szerint az oktatás, a kutatás, a kommunikáció is ebbe az irányba tart: sehol nem kell fizikailag ott lennünk, hiszen a szélessávú netkapcsolatnak, a nagyfelbontású monitoroknak hála úgy tudunk majd kommunikálni egymással, mintha karnyújtásnyira lennénk. Mondjuk amennyire én tudom, az eddig bevezetett rendszerek tanulsága leginkább az volt, hogy a számos videokonferencia után a sok résztvevő azért utazott, mert meg akarta ismerni, akit addig csak két dimenzióban látott.
Persze nem mindenki részesül majd a fejlesztésekből, mert a digitális világ ugyanolyan megosztott, mint a valódi. A prezentációból kiderült, hogy a legtöbb országban még mindig csak kevesek kiváltsága a szélessávú netkapcsolat, szoros összefüggésben az emberek életminőségével. Ha megnézünk egy térképet, ami a világ országainak IP-címmel ellátottságát mutatja, nem meglepő módon ugyanazt a képet kapjunk, mintha a Föld éjszakai fotóját néznénk: amelyik régió nem ragyog a lámpáktól, ott internet sincs. Pedig a szélessávra mindenhol szükség van, hiszen éppen a legelmaradottabb területeken lehet sokat segíteni a távoktatással és a távmunka bevezetésével.