Magyar hősnek magyar aranyat

Pár éve még csak kis színes érdekesség volt, hogy egyes játékok rajongói képesek valódi pénzt kiadni azért, hogy ne a játékban kelljen összegyűjtögetniük a virtuális fizetőeszközt, csak az előnyeit élvezzék. Aztán jött a World of Warcraft diadalmenete meg az online játékok ázsiai forradalma, és ma már mértéktartó becslések szerint is legalább négyszázezer ember dolgozik a goldfarming iparágban, és évi ötszázmillió valódi, kézzel fogható dollárért cserélnek gazdát a játékok aranypénzei.

Kelet-Ázsiában fillérekért görnyednek a gépek előtt a farmerek a netkávézókban zárástól reggelig, és gyűjtögetik az aranyat a játékban, hogy azt aztán egy unatkozó amerikai, európai vagy koreai játékos vegye meg a netkávézót és az illegális aranybizniszt egyszerre futtató főnökétől.

A goldfarmerek világának közepe Kína, itt legalább háromszázezren élnek ebből, és egyre jön fel Vietnam, ahol még olcsóbb a munkaerő, de tulajdonképpen a világ bármely részén élve bele lehet vágni, és reménykedni, hogy a játékmesterek nem kapnak el és tiltanak ki. Két magyar goldfarmerrel beszélgettünk, akik a harminc–ötvenezresre becsült hazai online játékos piacon terítik a virtuális aranyat.

Robottal vagy kézzel

Krisztián kis hal, egymaga dolgozik, négy hónapja vágott bele, és napi fél óra munkával havi harmincöt-negyvenezer forintot keres az arany eladásával. Balázs egy egész csapatot foglalkoztat, a létszám nyolc és tizenkét fő között mozog, ő csak menedzseli az üzletet, átveszi a farmerektől az aranyat, megtalálja a vásárlót, és továbbadja neki. Négy-öt éve van a piacon, és azóta ebből is él.

Az egyszeri farmer nagyjából a minimálbérnek megfelelő pénzt tudja összehozni, ha éppen van megrendelés. „Van, aki két munkát is bevállal egy hétre, és ezzel ötvenezret tesz zsebre. Igaz, ilyenkor nem sokat alszik, de ha van munka, csinálni kell. A csapatba bekerülni csak ajánlással lehet, és mindenkinek utánanézünk.”

A napi fél óra, és az egész héten nem alszol között a különbséget a munkamódszer adja. Krisztián botot használ, vagyis egy program irányítja helyette a karaktereket, egyszerre több gépen, az emberi játékosokhoz képest nagyon bénán, de fáradhatatlanul. Éjjel-nappal vándorol a robothős a vadonban, öli az ellenfeleket, és gyűjti az aprópénzt, nagyjából úgy, ahogy az emlékezetes South Park-epizódban láthattuk. Gazdájuk naponta egyszer rájuk néz, eladja a bot áltat talált értékesebb tárgyakat, és megforgatja a befolyt pénzt az aukciós házban.

Balázs emberei ezzel szemben kézzel farmolnak, sokkal hatékonyabban mint egy robot, viszont tűrik a legsúlyosabb futószalagmunkák monotonitását. Ezzel nem lehet lebukni, hiszen azt semmi nem tiltja, hogy egy játékos megszállottan gyűjtse a pénzt (azt igen, hogy ezt később eladja, de ez már más kérdés), míg a robotokat minden játékban üldözik, vírusirtókhoz hasonló szoftverekkel vadásznak rájuk, és a játékosok is előszeretettel ölik meg, vagy jelentik föl őket a játékmestereknél.

Aranyból forint

A következő lépés megtalálni a vásárlót. Krisztián is, Balázs is a World of Warcraftban üzletel az arannyal, és mindketten arról panaszkodnak, hogy mostanában nem megy jól a bolt (a kereslet csökkenését nem feltétlenül az okozza, hogy kevesebb a játékos, inkább hogy olyan változások történtek a játékban, amik miatt könnyebb pénzt szerezni, kisebb az igény a farmer aranyára), és a pár hete elindult koreai játékban, az Aionban bíznak. A távol-keleti játékokban egyébként is nagyobb általában a pénz szerepe, mint a nyugatiakban, és az Aionra több százezren álltak át a WoW-ról az indulása óta, tele is van goldfarmerrel, alig győzik kiirtani őket a karbantartók.

Kereslet tehát van, csak meg kell találni. Krisztián ingyenes apróhirdetési portálokon hirdet, Balázs saját weboldalt tart fenn, és reklámozza játékokkal foglalkozó oldalakon. A vevők általában öt-tízezer forintot költenek egy alkalommal, Paypalen fizetnek, lenyomozhatatlanul. „Nem ítélem el őket – mondja Krisztián –, mert ők a vásárlóim, nekik köszönhetem azt a gépet, amin most írom a levelet neked, egyébként nem lett volna keret rá. Lehet, hogy azért vesznek aranyat, mert nem tudnának érvényesülni a játékban nélküle, lehet hogy azért, mert van való életük, és nem minden idejüket a WoW-ban töltik.”

„Az átlagos játékosnál idősebb, jómódú, akinek a munkája és családja mellett kevesebb ideje marad a hobbijára, és azt nem a játék unalmasabb részeire akarja fordítani” – jellemzi a tipikus aranyvásárlót Balázs. Persze ettől még az egész aranybiznisz illegális a játékszabályok szerint, és időnként jön a kitiltási hullám, és tízezres nagyságrendben hullanak a fejek, illetve a karakterek, és azzal ugrik az arany (hacsak nem rejtették el nagyon ügyesen), és újra meg kell venni a játékot, fejleszteni a farmoló karaktereket.

„Nem használunk botot, hacket, eddig ez meg a méretünk elég volt, hogy ne tiltsanak ki. Kicsik vagyunk, ha tudnak is rólunk, megrántják a vállukat. Akik nagyban nyomják az ipart, persze lebuknak, de elég tartalékuk van arra, hogy pár nap alatt újraépítsék az egészet” – vázolja Balázs a túlélés stratégiáját.

Farmer farmernek farkasa

Krisztián, aki botot használ, nagyobb veszélyben van. Állítása szerint a keresőszoftverek elől el tudja bújtatni a botprogramot, de a játékosok és a konkurens farmerek elől nem, azok jelentik fel a játékmestereknél őket.

„Jó pár kínait kitiltattam már, közvetve, ismerősök segítségével. Engem négy hónap alatt egyszer nyomtak fel, egy másik magyar, aki szintén botot használt. Utána természetesen én is felnyomtam őt, dögöljön meg a szomszéd tehene is. Tanultam közgazdaságtant: a kínálat csökkenésével felszöknek az árak, ezt pedig legegyszerűbben a konkurencia likvidálásával lehet elérni. Ha feldobsz valakit, nem sokkal utána mennek is fel az árak az aukciós házban, ilyenkor tudod, hogy nem nyúltál mellé.”

A farmereket elég egyöntetűen utálják a játékosok, ami persze kicsit tudathasadásos állapot, hiszen közülük kerülnek ki a vásárlók is. A leggyakoribb érv ellenük, hogy rontják a többiek játékélményét. Ezt mindkét farmerünk visszautasítja.

„Nem sokan tudnak rólunk, a legtöbb játékos észre sem vesz. A vásárlóinknak viszont növeljük az élményt” – mondja Balázs. Krisztián szerint viszont egyenesen jót is tesznek a farmerek: „A farmerek és botok túlkínálatot teremtenek, az árak leesnek, a játékosok olcsón tudnak hozzájutni mindenhez. Ha a fejlesztők elkalkulálták egy tárgy ritkaságát, felmegy az ára, a farmerek rögtön ráhajtanak, mert abban van a pénz, és máris lekerül a hiánycikkek listájáról.”

Hiába tiltják

A farmerek egyértelműen áthágják a játékszabályokat, bár elég nehéz meghatározni, okoznak-e bárkinek konkrét anyagi kárt (már amellett, hogy nyilván nem adóznak az aranyért kapott forintokból). Persze maga a tiltás nem sokat számít. „Tiltani lehet, de nincs értelme, amíg pénz van benne, addig lesz aki csinálja” – mondja Balázs, és a BKV-n bliccelőkhöz vagy az iskolai dolgozatírásnál puskázókhoz hasonlítja magát: ügyeskedő, aki csal, de e felett szemet huny a többség.

Krisztián továbbmegy, ragaszkodik ahhoz, hogy tulajdonképpen nem illegális, amit tesz, holott nyilvánvaló, hogy az. „Csak egy alulfizetett pályakezdő fiatal vagyok, aki megpróbál boldogulni, mert a jelenlegi állapot szerint a legcsekélyebb esélyét sem látom annak, hogy valaha is lakást vegyek” – vall arról, hogy vágott bele a farmerkedésbe.

Balázs is hasonlókat mond: „Sokan azért csinálják ezt, mert kevés más lehetőségük adódik. Ez nem álommunka, sose lesz az. Kívülről szebbnek tűnik, mint amilyen.” És ezzel vissza is köszön kicsit a kínai helyzet, ott százezrek farmolnak boldogan napi tizenhat órát, mert a másik lehetőségük az lenne, hogy cipőt varrnak a szomszéd gyárban feleannyi pénzért. Nálunk meg kis ország, kis arany, kis csalás, kis üzlet.