"A pápa maga küldi el elektronikus leveleit, nagyra becsüli az új technológiákat, bár neki nincs személyes emailcíme, postáját a Vatikán kezeli" - mondta az Italia 1 csatornának Celli bíboros. "Természetesen nem tudja a naponta érkező levelek millióit megválaszolni, de abban biztos vagyok, hogy mindenkiért imádkozik, aki ír neki".
A bíborost azért kérdezte meg az olasz tévéállomás, mert a Vatikánban csütörtökön vette kezdetét egy háromnapos szeminárium az európai bíborosoknak Az internetkultúra és az egyház kommunikációja címmel. A konferencia igen érdekesnek bizonyulhat, a magas rangú papok ugyanis a Facebook, a Google és a YouTube menedzsereivel is találkoznak, a szakemberek az internetben rejlő lehetőségekről beszélnek majd a bíborosoknak. "Ezáltal a bíborosok jobban megérthetik, hogy az internet milyen szerepet játszik az egyház missziójában" - áll a Vatikán által kiadott közleményben.
A szemináriumra szociológusokat is várnak, ők a fiatalok és a világháló közötti kapcsolatról tartanak majd előadást. A konferencia témái között pedig az internetes kalózkodás is szerepel. Utóbbi témában egy svájci hacker és az Interpol egyik szakértője igazítja el a bíborosokat és szóvivőiket. Az interpolos szakember az internetes bűnözés elleni harcról tájékoztatja a résztvevőket.