Jeromos
9 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Újratárgyalják a .xxx domén bevezetésének kérdését

2010.02.24. 16:29 Módosítva: 2010.02.24. 16:30
Több mint hét éve húzódik a pornószájtokat egybegyűjtő doménnév, a .xxx bevezetésének kérdése. Bár 2007-ben az ICANN elutasította a javaslatot, most úgy tűnik, mégis újratárgyalják az ügyet.

A .xxx doménnév bevezetésének kérdése 2007-ben óriási vitát váltott ki világszerte. Míg a vallásos csoportok szerint a .xxx megjelenésével a pornó legitimmé válna, addig a felnőtt tartalmakat gyártó cégek éppen azért ellenezték az ötletet, mert szerintük a pornószájtok egybegyűjtése után a cenzúra is nagyobb teret nyerne. A doménnév bevezetésének kérdését az internetoldalak igazgatásával foglalkozó szervezet, az ICANN végül elutasította.

A most felállított bizottság 79 oldalas beadványban értékelte a három évvel ezelőtti határozatot. Az értékelés során legfőképp azt sérelmezték, hogy az ICANN döntését komoly mértékben befolyásolta az egykori Bush kormány és más politikai szervezetek. A javarészt visszavonult bírókból álló bizottság szerint az ICANN nem követett el főbenjáró bűnt, csupán olyan nyomás alatt állt, amely ellen akkor nem tudott mit tenni.

A bizottság felvetésének eredményeként az ICANN tanácskozótestülete márciusi nairobi ülésén felülvizsgálja a .xxx használatával kapcsolatos döntést, így a doménnév megjelenhet az interneten. Tavaly az amerikai kormány lemondott az ICANN felügyeleti jogáról, ráadásul a tanácskozótestületnek is új vezetője van, így a tagok nagyobb eséllyel szavazhatják meg a doménnév bevezetését.