A Google blogkereső szerszámával minden olyan blogot meg lehet találni, amely rendelkezik feeddel, vagyis a tartalomszolgáltatás modern változatával - ezek közül is az elterjedtebb RSS illetve Atom csatornákat indexeli.
A kereső indexe 2005 júliusában indul, de a mérnökök dolgoznak annak megoldásán, hogy ennél korábbi posztokat is meg lehessen találni. A szolgáltatás 35 nyelven érhető el. A találatok relevancia és dátum alapján rendezhetőek.
A szenzáció elmaradt
A Google lépésének időszerűségét mutatja, hogy évek óta léteznek blogkeresők, mint a Daypop vagy a Technorati. A blogkeresésben vezető Technorati 17 millió blogot tart nyilván.
Dave Sifry, a Technorati alapító-vezérigazgatója saját blogján üdvözölte a Google új keresőjét, illetve egy szarkasztikus mondatban reményét fejezte ki, hogy a Google fejlesztői már dolgoznak egy sor hasznos funkción, amelyek a Technoratin már rég megvannak.
Szergej és a burkusok
Azt, hogy a Google mérnökei izzadságtól csepegő arccal verik klaviatúráikat, az Index Összehasonlító Kereső Tanácsa is erősen reméli. A cég ugyanis rég állt elő ennyire értelmetlenül időzített és gyenge szolgáltatással.
A bloggerek kimutatták, hogy az aktuális keresőszó, a "Katrina" betáplálása esetén a Google Blogsearch dátum szerint rendezve 2-3 órás posztokat talál. A Technorati ugyanerre 5-10 perccel korábban közölt bejegyzéseket hoz.
A gyorsteszt során a blogkeresővel egyetlen jelentős magyar blogot sem sikerült megtalálni, míg ez száz százalékos hatékonysággal sikerült az egyszerű internetkeresővel. Ide tartozik ugyanakkor, hogy a magyar blogoszféra a konkurens Technorati számára is kínai, csak favoritunk, a Daypop teljesített kicsit jobban.
Az Index Összehasonlító Kereső Tanácsa értetlenül állna a Google bénácska blogkeresője előtt, ha nem ragadta volna meg figyelmét egy kiemelkedően hasznos funkció: minden találati oldal alján Atom és RSS linkek formájában megtalálható a keresés, amit aztán a hírgyűjtőbe másolva minden nap automatikusan futtathat a felhasználó. Ezért az egyért megéri.