Ahol felüti a fejét az influenza, ott többen keresnek rá a betegséggel kapcsolatos kulcsszavakra. Az influenza után kutakodó internetezők ugyan nem mind betegek, a kérdések számának alakulása mégis pontosan tükrözi az influenzaszezon alakulását. Ezt az amerikai járványügyi központ (CDC) adataival végzett összehasonlító elemzések is igazolták. A járványterjedési trendeket a Google-módszerrel az esetek többségében legalább egy héttel, de akár 10 nappal korábban is fel lehet ismerni, mint a hivatalos adatok alapján - áll a keresőóriás közleményében.
A google.org/flutrends címen elérhető szolgáltatással még csak az Egyesült Államokban jelentkező influenzajárványokat lehet megfigyelni, de a The New York Times információi szerint a fejlesztők más régiókat is bevonnak, és más betegségekre is kiterjesztik a rendszert.
A Google.org alapítvány az emberiséget fenyegető veszélyeket és problémákat próbálja felszámolni. Adományokból működik, és a Google a profitjának egy százalékával támogatja. A szervezet az utóbbi időben kidolgozott egy tervet arra, hogy miként lehetne megszabadítani az Egyesült Államokat az olajfüggőségtől, egy másik programjában pedig a szénalapúnál olcsóbb és környezetbarát áramtermelési technológiákat kutatják.