Az elmúlt napokban számos magyar nyelvű blogban lehetett különböző aggodalmakat olvasni azzal kapcsolatban, hogy a T-Online megvásárolta a legnépszerűbb magyar online közösségépítő szájtot. Az iWiW felvásárlása kapcsán több felhasználó is felhívta a figyelmet arra, hogy véleményük szerint nem teljesen megfelelő az iWiW eddigi adatkezelési gyakorlata.
Simó György, a T-Online vezérigazgatója szerint meg kell vizsgálni, hogy a blogokban és az iWiW-en is jelzett esetleges hibák, problémák valóban fennállnak-e. Simó szerint a felhasználók többsége nem aggódik az adatai miatt, amit szerinte az is alátámaszt, hogy a pénteki tulajdonosváltás óta "továbbra is nagy, sőt egyre növekvő az érdeklődés" a közösségi oldal iránt.
Az iWiW adatvédelmi elveit is megvizsgálják, és megnézik, kell-e változtatni rajta. Mint mondta, a T-Online kizárólag pozitív irányban, tehát a felhasználók érdekeit figyelembe kíván változtatni a felhasználási feltételeken és az adatkezelési szabályzaton.
Egyik olvasónk jelzése szerint a részletes keresőben olyan adatok alapján is megtalálhatunk adatlapokat, mely adatok elvileg nem publikusak. Simó azt ígérte, az iWiW javítani fogja az ilyen jellegű bugokat. Ugyancsak felmerült több webes fórumon, hogy az iWiW adatbázisát a T-Online esetleg a felhasználók beleegyezése nélkül is felhasználná. A cég vezérigazgatója szerint ez nem lehetséges. Mint mondja, az adatbázisok összekapcsolását a hatályos jogszabályoknak megfelelően csak úgy lenne lehetséges, ha a felhasználók ehhez előzetesen hozzájárulnának.
Simó egyébként az aggódónak azt válaszolta, hogy ők abban érdekeltek, hogy az iWiW-vel kapcsolatos bizalom megmaradjon. Azt is hozzátette, hogy a T-Online mint erős tőzsdei, piacfelügyeleti és szabályozói kontroll mellett működő cég erősebb garanciákkal tud szolgálni a felhasználóknak, mint egy kisebb, kevésbé tőkeerős cég.
A pénteken napvilágot látott hírek szerint a T-Online egymilliárd forint körüli összegért vásárolta meg az iWiW-et. A social networking szájt jelenleg több mint 650 ezer felhasználóval rendelkezik, akik körülbelül 35 millió kapcsolatot létesítettek eddig egymás között.
(A T-Online mellett az Index.hu Rt. is tett ajánlatot az iWiW megvételére.)