További Net cikkek
A Wikileaksen bárki bármit kiszivárogtathat, a lényeg, hogy titkos legyen, vagy legalább bizalmas, és először jelenjen meg a nyilvánosság előtt. A dokumentumok beküldői anonimitást és technikai védelmet kapnak, de ha elkapják őket azzal, hogy államtitkot tettek közzé, itthon 15 év börtönre számíthatnak. Úgyhogy csak óvatosan.
Tudta ön, hogy idén nyáron ezer amerikai tengerészgyalogos gyakorlatozott Grúziában, véletlenül épp a grúz-orosz háború kitörésének idején? Tudta, hogyan nyomozott a német titkosszolgálat, a BND két éve a Focus magazin újságírói után? Tudta, hogy a tavalyi kenyai választások utáni zavargásokat, amelyek 1200 ember életét követelték, hivatalban lévő politikusok előre megrendezték? Ismerik az USA halálkommandóinak pontos taktikáját? Megvan otthon a fiókban a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság 25 milliárd forintos Microsoft-tenderének egy példánya? Tudja, milyen mentális állapotban van az Egyesült Államok hadserege? Mit lopott az Intel az AMD-től? Milyen a mormon női szépségideál? Hogy néz ki Guantanamo belülről?
Ha nem tudja, olvasgassa a Wikileakset, és megtudja. A svédországi szerveren hosztolt nemzetközi szájt 2006 végén indult, és azóta 1,2 millió dokumentumot gyűjtött össze - olyan dokumentumokat, amelyek titkosak, bizalmasak, szigorúan belső használatra szánták őket, és ha a szerzőjük előre sejti, hogy egyszer majd nyilvánosságra kerül, valószínűleg bele se kezd az egészbe.
Ha titkos, közzéteszik
A Wikipedia mintájára létrehozott Wikileaks viszonylag csendben indult, és kezdetben bárki szerkeszthette, vagy tölthetett fel rá dokumentumokat. "A Wikileaks elfogad titkosított, cenzúrázott vagy másképpen korlátozott hozzáférésű, politikai, diplomáciai vagy etikai szempontból fontos anyagokat" - áll a szájton. "A Wikileaks nem fogad el pletykát, véleményt, vagy olyan első kézből származó tudósítást, anyagot, ami már nyilvánosan hozzáférhető."
Aztán az alapítók - újságírók, emberi jogi harcosok, illetve kormányokban, cégekben, egyházakban csalódott aktivisták - úgy döntöttek, nem lesz ez így jó, mert egy szivárogtatószájtnak is fontos a hitelesség. Így most szerkesztők nézik át a beküldött anyagokat, és csak az arra érdemeseket közlik.
Ezzel a lépéssel egyúttal sikerült elejét venni azoknak az aggodalmaknak, amelyeket Steven Aftergood, az Amerikai Tudósok Szövetségének (FAS) elemzője, egyben az államtitkok kordában tartását célzó konkurens projekt vezetője fogalmazott meg még a Wikileaks indulásakor: "Az elszámoltatható szerkesztőségi felügyelet hiányában a közzététel könnyen agressziót válthat ki vagy erőszakra való felhívásnak minősülhet, nem is beszélve a magánszféra vagy a jó ízlés elleni sérelemről." (Aftergooddal viszont a Wikileaks szerint vigyázni kell: a szeptember 11-i események után állítólag tudatosan távolított el anyagokat a FAS archívumából, és "sem személyesen, sem ideológiailag nem objektív kommentátor, így az újságíróknak sem szabad így hivatkozniuk rá". Hát akkor mi sem.)
Kalózokra bízták
Ők őrzik a titkokat
Az egyes szerverek helye ugyanúgy titkos, mint a közreműködők neve, és nem tárolódnak logfájlok sem, amelyekből vissza lehetne keresni az amúgy katonai szintű titkosítással védett adatokat.
Akármennyire vigyáz azonban, lassan kétéves története alatt néhányszor a Wikileaks is beleszaladt a késbe. Idén februárban majdnem meg is szűnt: egy kaliforniai bíró, Jeffrey White nemes egyszerűséggel bezáratta, mert terhelő adatokat tett közzé egy svájci bank, a Julius Baer kajmán-szigeteki ügyleteiről. A jogvédők azonban a Wikileaks mellé álltak, és amicus curiae-ként (a bíróság barátja) sikerült meggyőzniük a bíróságot a projekt fontosságáról. White meglepő fordulattal feloldotta a zárlatot, úgyhogy a Wikileaks azóta is él és virul.
Mély Torok, Ellsberg és az Őszödi Rém
És hogy mire jó ez az egész? Az alapkoncepció szerint a modern demokráciákban a nyilvánosság - akár az állam által titkosított dokumentumok közzététele - védelmet jelent a sumákoló állammal, a zsarnokoskodó, korrupt politikusokkal vagy törvénytelen tevékenységüket titkoló cégekkel szemben. A kiszivárogtatás az Egyesült Államokban a múlt század hetvenes éveiben élte virágkorát: ki ne emlékezne Deep Throatra, a kor meghatározó pornósztárjáról elnevezett informátorra? Vagy néhány évvel korábbról Daniel Ellsbergre, a Pentagon-ügyiratok kiszivárogtatójára? Ezekbe az ügyekbe bukott bele az akkori amerikai elnök, Richard Nixon. És ha már itt tartunk, hasonló kiszivárogtatásba nem bukott bele néhány évtizeddel később a magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc. (A Wikileaksnek egyébként magyar nyelvű szekciója is van, de ott csak egyetlen anyag szerepel, a már említett, 25 milliárdos microsoftos tender.)
Szivárogtatnék, mit tegyek?
Vigyázzon. A magyar büntető törvénykönyv 221. paragrafusa alapján aki jogosulatlanul szerez meg vagy tesz közzé államtitkot, 1-5 évre börtönbe megy. Ha különösen fontos az a titok, akkor 2-8 év a tétel, és ha "illetéktelen külföldi személy részére válik hozzáférhetővé" (márpedig a Wikileaksen ez elkerülhetetlen), akkor már 15 év a maximum. Ha szerencséje van, megússza sima kémkedéssel (147. paragrafus), ami alapból csak 2-8 év, bár ha "államtitok kiszolgáltatásával" kémkedik, akkor az sajnos megint 5-15.
Ha már elkapták, védekezéskor megpróbálhat a társadalomra való veszélyességre hivatkozni, mert a Btk. szerint csak az számít bűncselekménynek, ami veszélyes a társadalomra (10. paragrafus). Ha ön újságíró, esetleg blogger, a sajtószabadságot emlegetheti ugyan, de arra készüljön fel, hogy a törvény szerint ennek gyakorlása nem járhat bűncselekménnyel, ez tehát újabb csapda. A legjobban talán akkor jár, ha a közérdekre hivatkozik, hiszen ami közérdekű, az elvben nem lehet a társadalomra veszélyes - ezzel meg az a baj, hogy a közérdek fogalmát nem határozza meg a törvény, szóval azt kis túlzással mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja. Fogadjon egy jó ügyvédet.
Wikileaks: A tömegek lustábbak, mint gondoltuk
A Wikileaksszel már az egyszerű kapcsolatfelvétel is olyan, mintha a Bevezetés konspirációba című kémtankönyv első fejezetét olvasnánk. A megadott irc-csatornán nincs senki, csak botok üzengetnek egymásnak, a Google Talk-os cset másik vége is néma. Az érdeklődő mailre jó ideig semmi válasz, majd jön egy órákkal visszadátumozott levél, amelyben egy névtelen munkatárs arról biztosít, hogy kérdéseinket biztonságosan elküldhetjük a megadott címre. Mi lenne, ha még szivárogtatni is akarnánk valamit?
Kik és hányan dolgoznak a Wikileaksnek? Pénzért, önkéntesként? Hogy lehet valakiből munkatárs?
A Wikileaks munkatársai önkéntesek. Az volt a szándékunk, hogy tömegeket vonjunk be a munkába, de sajnos kiderült, hogy a tömegek lustábbak, mint gondoltuk. Szívesen olvasnak dolgokról, de nem igazán érdekli őket a közreműködés. Így most egy kicsi, de elkötelezett csapattal dolgozunk. Senki nem kap pénzt, saját erőforrásaikat és idejüket áldozzák a projektre. Eddig 250 ezer dollár és megszámlálhatatlan munkanap. Próbálunk a projekt egyes részeire anyagi támogatást szerezni.
A kevés munkatárs a világ különböző részein elszórva él, Afrikától az európai kontinensen át az Egyesült Államokig. Sokfelől érkeztünk, azzal a közös álommal, hogy egy igaz világban éljünk, ahol az információ szabadon elérhető, és mindannyian erős erkölcsi mérce szerint élünk. Úgy gondoljuk, csak az igazság révén érthetjük meg a világot, és így hozhatunk személyes döntéseket is. Azt gondoljuk, az igazság mindannyiunkat szabaddá tesz.
Önkéntesnek bárki állhat. Jöjjön be a csetszobába, vagy lépjen velünk másképp kapcsolatba, és bizonyítsa be, hogy igazán motivált. El sem hinné az ember, hányan járatják a szájukat, anélkül, hogy tennének valamit.
Szokták ellenőrizni, hogy egy-egy dokumentum közlése legális-e abban az országban, ahonnan ered? Milyen törvényeket követnek, már ha követik őket egyáltalán?
A Wikilieaks a szó hagyományos értelmében egyetlen jogrendszer hatálya alá sem esik. Architektúránk multinacionális, így először azt kellene megbeszélni, a világ melyik részeinek melyik törvényeiről van szó. A közérdeklődést szolgáljuk. Mindent jelentünk és közlünk, ami a közre tartozik.
Milyen folyamaton megy át egy dokumentum, mielőtt megjelenik a szájton?
A Wikileaksnek világos beküldési szabályai vannak. Azt közöljük, ami máshol még nem jelent meg. A dokumentumokat vagy titkosították valamilyen módon, vagy cenzúrázták őket, hogy a közönség ne férjen hozzájuk. Nem közöljük a felhasználók saját írásait, ha azok nyilvánosságra hozatalát amúgy nem tiltja senki. Ezeknek a kritériumoknak köszönhetően csak jó minőségű anyagok jelennek meg, és bármelyikből lehet nagy sztori.
Megesett már, hogy egy dokumentum eltávolítására kényszerítették a Wikileakset?
Nem, nem veszünk le egyetlen érvényes dokumentumot sem. Technikai eszközeink is vannak arra, hogy ez ne történjen meg.
És olyan volt már, hogy maguktól eltávolítottak valamit, mert kiderült, hogy téves információt tartalmaz?
Nem. Van néhány hamisítvány a wikin, például egy Angela Merkel német kancellárnak címzett fax, vagy a kenyai Odinga és Barack Obama közös memoranduma. Mindkettőt világosan megjelöltük hamisítványként, és nagyon fontosak a többi közölt anyag kontextusában. Egy hamisítvány, főleg ha gondosan készítették el, nagy valószínűséggel hordoz magában egy sztorit. Olyan dokumentumokat viszont leszedtünk, amelyek már közkinccsé váltak, így máshol hozzáférhetők.
Hogyan ellenőrzik a kiszivárogtatások hitelességét?
Az ellenőrzés sokféle és esetenként eltérő. A Wikileaksnek kitűnő kontaktjai vannak, akik segítenek a verifikációban, maguk a források is adnak információt; van, hogy beszállnak önkéntesek, vagy a média. Néha egy peres ügy is segít, mint a Northern Rock vs. Wikileaks esetében.
Mit tart a Wikileaks legnagyobb győzelmének?
Bár a perek, mint a Julius Baer és a Northern Rock ügye - az utóbbi az egyik legnagyobb brit bank összeomlásához vezetett - nagy figyelmet irányítanak ránk, semmiképpen nem azon mérjük a sikert, hogy hány jogi ügy kerekedik a kiszivárgott dokumentumokból. Legnagyobb győzelmünk kétségkívül az volt, amikor felfedtük a 3 milliárd dolláros korrupciós ügyet Kenyában, és ez erősen befolyásolta a tavaly év végi választások kimenetelét.
Egy másik példa a guantanamói börtön szabályzata és egyéb, az USA hadseregének a viselt dolgait feltáró fontos dokumentumok közlése, ami teljesen más terület, de egyértelműen közérdekű és nagy értékkel bír.
Nagyon nehéz anélkül értékelni a győzelmeket, hogy lebecsülnénk a kisebbeket. Az a jelentés, amelyet egy brit egyetemen zajló diákkérdőíves csalásról közöltünk, a rendszer reformjához vezetett, és fontos volt az a tudósítás is, amely bemutatja, hogyan ásták alá a német titkosszolgálatok az újságírók integritását. Ezeknek a témáknak a fontosságát aligha lehet lemérni: egyértelmű és fontos győzelmek voltak, még ha kisebb nagyságrendűek is. Minden számít.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
