További Net cikkek
Lépésenként
A Magyar Telekom (ex-Matáv) első lépésként megnövelte a sávszélességet, az 512-es csomagok egy ideje már 1024 kilobites másodpercenkénti sebességgel hasítanak. A szolgáltató mostani lépése kísértetiesen emlékeztet a karácsony előttire, igaz, akkor a 384 kilobitet növelték 512-re.
Úgy tűnik, lassan felzárkózunk a fejlett nyugathoz, hiszen alig több mint fél év alatt két és félszer gyorsabb lettek az adsl-csomagok, miközben drágulni nem drágultak. De a havi előfizetési díj sokaknak fontosabb szempont, mint a sebesség. Nekik jelenthetnek megoldást az új 512-es csomagok, amelyek a korábbinál kedvezőbb áron érhetők el, hasonló feltételekkel.
Ráadásul a szolgáltatók nem kímélik a piacot, lényegében mindenki akciózik, sőt, akad olyan társaság, amelyik már be is fejezte az árleszállítást. A nyári szezont az Interware Rt. indította el, havi bruttó ötezer forintos árakkal. Aztán az Externet lépett május végén, és háromezer forintra szorította le a fél megabites szolgáltatás havidíját. Júniusban már három társaság kínál ingyenes adsl-t, az Interware egy hónapig, a Vivanet és az Enternet pedig egészen augusztus 31-éig.
Kockázatos
Azért nem mind arany, ami: kockázatok akadnak bőven. Hűségnyilatkozat nélkül nem köthetünk szerződést, csak hogy mindenki érezze, hol a helye Európában. Marad tehát az egy-, illetve a kétéves rabság, ez utóbbit azonban nem ajánljuk senkinek, hiszen nem lényegesen olcsóbb, mint a rövid távú elkötelezettség. Ha ugyanis lemondjuk szerződésünket, mindenképpen nagyot szívunk: a szerződésből hátralévő időszakot egy összegben kifizettetik velünk, de akad olyan szolgáltató is, amelyik az akciós és a hagyományos ár közötti különbséget és az elmaradt (tízezer forintos) bekötési díjat is kiveri belőlünk.
Így aztán előfordulhat, hogy a szerződés lemondásával többet kell fizetnünk, mint a szorgalmas havi törlesztéssel. Persze kialakulhat vis major - amikor bármennyire is szeretnénk, nem tudunk fizetni -, és ilyenkor a szolgáltatók megértőbbek. Ehhez viszont nem árt, ha legalább egy közeli hozzátartozónk elhalálozik, vagy munkaképtelenné válunk, főleg hogy ilyenkor teljességgel a társaságok jóindulatára vagyunk bízva.
Kicsit olcsóbb, sokkal lassabb
Ugyanakkor amelyik társaság nem ingyen, az most két hónapig féláron pumpálja a fél megabitet, és ahogy az az iSite oldaláról is kiderül, szeptember elsejétől sem kell nyolcezer forintnál többet fizetnünk a csomagokért. Ez az összeg lényegében megfelel a tavaly decemberi akciós előfizetői díjnak, a szeptemberig tartó kedvezményes időszak tehát a bónusz az akcióban.
Persze ezt is több oldalról lehet vizsgálni: aki karácsonykor előfizetett 512-es csomagra, most már 1 megabitet kap másodpercenként azon az áron, amiért most a fél megabithez lehet hozzájutni: ilyen körülmények között nem feltétlenül veri le a plafont a másfél-két hónapos kedvezőbb díj.
Az alábbi táblázat első oszlopában az augusztus 31-ig tartó akciós díjakat gyűjtöttük össze, a második oszlopban az év hátralévő részére esedékes havidíjat találhatják, míg a harmadik oszlopban az éves átlagot, feltételezve, hogy két hónapig az akciós díjakon használják az internetet.
|
Nincsen rózsa
Persze találhatunk még gyenge pontokat, ha keresünk. A társaságok szerződéseik apróbetűs részében egy hónapot hagynak maguknak a szolgáltatás beindítására, így ha valaki ma megrendeli fél megabites adsl-csomagját, szerencsétlen esetben csak július végén kapja meg a szélessávot. Ilyenkor csak egy hónapig és egy hétig tart az akciós időszak, természetesen az utolsó egy hétre csak az időarányos összeget kell kifizetnünk. A gyakorlatban a társaságok többnyire két-három héten belül indítják el a szolgáltatást.
A vizsgált előfizetések korlátlan hozzáférést biztosítanak (kivéve az Invitel csomagja, náluk 100 mega van ingyen, utána forgalomtól függően akár 10 ezer forintig nőhet a havidíj). Bekötési díjtól egyéves hűségnyilatkozat mellett nem kell rettegni, a táblázatban található árak pedig pontosan ilyen konstrukcióra vonatkoznak. A Gusztávnet az egyedüli kivétel, ez a szolgáltató kétéves hűségnyilatkozatot vár ügyfeleitől.
Váltani bűn!
Van még egy buktatója a történetnek: a díjcsomagváltás. Ezen szerencsére nem kell idegeskedni, mert minek: az előfizető tehetetlen. Mindenesetre jobb előre tudni, hogy hűségnyilatkozat lejárta után sem egyszerű mutatvány áttérni egy másik, akciós díjcsomagra. A történet szürke eminenciása a Magyar Telekom, amely társaság meglehetősen furcsán szervezi az átállást, akárhogy is hívja magát adott időpillanatban.
Amikor díjcsomagot váltunk, akkor első lépésként a modem tulajdonosa (a Magyar Telekom) két-három héten belül leszereli az eszközt. Ezt követően bejelenthetjük igényünket az új díjcsomagra, ami után röpke két-három héten belül a T-Com visszaszereli a modemet és már indulhat is a szolgáltatás. Szerencsés esetben csak egy-két hétig kell nélkülözni az internetet, de a szerződés szerint előfordulhat, hogy másfél-két hónapig várhatunk az új díjcsomagra, ami a hazai akciók élettanát vizsgálva azt jelenti, hogy szépen lemaradunk a kedvezőbb díjcsomagról.
Távlatok
Természetesen ha nincs telefonelőfizetésünk, érdemes a havidíjakhoz még hozzászámolni 3390 forintot, amit a T-Comnak fizetünk ki az egyéni főállomásért. Összehasonlításként betettük a UPC ajánlatát is: a Chello Light bruttó hatezer forintért ugyanazt a sebességet nyújtja, mint az 512-es adsl, igaz, van letöltési korlát: 5 gigabájt, de legalább nem kell kábelfenntartási díjat fizetnünk.
A díjcsökkentéseknek és a sávszélesség növekedésnek hála már közelítünk az európai árakhoz, Németországban például már nem észrevehetően olcsóbb az adsl, mint nálunk. Ugyanakkor Franciaországban még mindig lényegesen kedvezőbb áron juthatunk hozzá a szélessávhoz, hiszen 15 euróért (kevesebb mint négyezer forintért) már 20 megabitet kapunk, tehát feleannyiért negyvenszer annyit.