További Net cikkek
Reklám mindenhol
Reklám mindenhol - ez az egyik következmény. Bár az internet rendesen pörög mindenütt, még az agyondrótozott Amerikában is "csak" 80 milliós az az embertömeg, amely rendszeresen netezik, vagyis online reklámmal betemethető. 80 millió ember sok - de nem nagyon sok. Meg sem közelíti azt a 300 milliónyi man-to-man tranzakciót, amelyet naponta végrehajtanak a különböző boltokban, éttermekben, újság- és jegyárusoknál, nyilvános telefonoknál, vagyis olyan helyeken, ahol egy pillanatra biztosan megállunk, és figyelmünk megragadható.
És a lényeg, az alapelv, rémesen egyszerű. Ahelyett, hogy egy percig kellene üresen bámulni a "Kérjük, várjon, míg az automata kiadja pénzét" feliratra, az ember nézhet reklámokat. A példákat órákig lehetne sorolni. Alkalom szüli a piacot.
Hamar felfuthat a piac
Ma ugyan az 5,2 milliárd dolláros amerikai utcai hirdetési kiadások mindössze 8,3 százalékát szánják erre - vagyis mindez még gyerekcipőben jár -, brutális robbanásra lehet számítani. Egyrészt van rá viszonylag olcsó technológia, másrészt összejövőben a kritikus tömeg: gondoljunk a repülőtereken, nagyobb bevásárlóközpontokban és a helyenként már az utcán is megjelenő kioszkokra és miniterminálokra, amelyek korlátozott internet-hozzáférést tesznek lehetővé.
A Cahners In-Stat ügynökség becslése szerint az ilyen felületeken elhelyezett üzleti célú reklámok értéke már 2004-ben elérheti az 1,2 milliárd dollárt - csak az USA-ban. Egy minneapolisi cég hétezer 15-42 incses terminált installált szanaszét az Egyesült Államokban, üzletekben, éttermekben, az újságárusnál, vonatperonon. Egy másik vállalat liftekre specializálódik. Nem menekülhetünk.
Nem csak reklám, de internet mindenhol
Az internet ilyetén "demokratizálása" persze nem csak azzal fenyeget, hogy mindenhol Coca-Cola- vagy samponhirdetésekkel kell szembesülnünk. Tájékozódásra és interaktivitásra is invitálnak bennünket. Miniterminálokon csomó dolgot nagyszerűen el lehet intézni anélkül, hogy az orrunk előtt csuknák be a kisablakot. Mozikban a jegyvásárlást, benzinkútnál a fizetést és a közlekedési információk lekérését intézhetjük el - vagy akármi mást. Buszon az ülésbe épített infoponton, liftben a falba erősített monitoron és kocsmában az asztalba épített terminálon a meccseredményről, időjárásról, hírekről vagy akármi másról értesülhetünk, és reagálhatunk is egyből. Akárhol akármit. A reklám csak a legnyilvánvalóbb alkalmazása a lassan tényleg mindent behálózó netnek. (A WAP minderre alkalmatlan.)
Mindenkinet - túl gyors, túl sok, túl, túl, túl?
A kinternet csak egy elnevezés. Tom Friedman, a New York Times újságírója és globalizációügyi igehirdetője "evernet"-nek ("mindenkinet" - csapott bele kivételesen a lecsó közepébe a Matávnet) nevezi az internet következő generációját, amely mindenhol ott van a busztól a kocsin át a kenyérpirítón keresztül az elektronikus zsebnoteszig, a bölcsőtől a sírig.
A filozófikus hajlamokkal is megáldott Friedman egyébként annyira parázik az állandó online léttől, ami szerinte ezzel jár ("Ezentúl sose lehetsz kikapcsolva"), hogy se mobilja, se semmilyen csipogója nincs. Ellenreakciótól retteg, hiszen ezt tényleg aligha lehet sokáig bírni. "Az ember egyszerűen nincs arra berendezkedve, hogy a nap 24 órájában elérhető legyen, hogy folyamatosan információközelben legyen, hogy állandóan mérlegeljen és döntsön" - írja a Lexus and the Olive Tree című könyvében (HarperCollins, 2000).
"Előbb-utóbb ki fogjuk kapcsolni a mobiltelefont, és nem kapcsoljuk be otthon munka után a gépet. Előbb-utóbb túl gyors lesz az, ami ma még elviselhető. És ez az idő nincs messze. Valóban: ma már nem a mobiltelefon, hanem a mobiltelefon hiánya a státusszimbólum" - fejtegeti Friedman.