Nincs rá szükség
A csoportvezető elmondta, az irodánál előre jelezték, nincs szükségünk a www.választás.hu hangos verziójára, csak egy vakbarát, akadálymentesített honlapra, amelynek kialakítása néhány órás, vagy legfeljebb pár napos munka, és költsége néhány tízezer forintra rúg. Az iroda végül ezt is kialakította, de ragaszkodott a hangos portál létrehozásához is.
"A hangos portál csak nagy sávszélességű internet hozzáféréssel használható, ilyennel kevés vak ember rendelkezik, és ha a vak felhasználó nem jártas abban, hogyan kell a képernyőolvasóját erre az időre kikapcsolni, akkor a két szoftver kánonban olvas. Nem értjük hogy miért kellet erre 11 millió forintot elkölteni, közben más esetekben meg hiába fordulunk támogatásért a kormányzathoz" - fogalmazott.
Az Orászágos Választási Iroda március végén sajtótájékoztatón mutatta be az iroda hangos internetszolgáltatását, amelynek segítségével a hangkártyával ellátott számítógépek menüit és a június 13-ai Európai Parlamenti választás honlapjának tartalmát színészek hangján ismertetik az érdeklődőkkel.