Janne Viljamaa valódi emberként virtuális edző a világ első interaktív focicsapatában, amelynek szurkolói a meccseken üvöltés helyett elmélyült SMS-ezéssel igyekeznek segíteni kedvenc csapatukat.
Rövid történeti áttekintés
A Helsinki környéki klub történetének legszebb évében, 1998-ban harmadik helyen végzett a finn bajnokságban. A csapat útja azonban kettévált, miután a finn sportmogul, Hjallis Harkimo csapatot keresett az újonnan épült Finnair Stadionba.
Harkimo megvásárolta a PK első csapatát, akik - a tulaj hokicsapata után - FC Jokerit néven indultak a bajnokságban. Tavaly az FC Jokerit egyébként az UEFA-Kupában az MTK ellen játszott és vesztett. A PK-35 tartalékcsapata pedig a finn harmadik vonalban folytatta pályafutását.
Közös csapat
Az összetöpörödött PK-35 a Makra markába került, akik úgy döntöttek, kipróbálják Clubmanager nevű népszerű menedzselési rendszerüket az együttesen. A sportmarketinggel foglalkozó cég által üzemeltetett fociportálon a drukkerek regisztráció után részt vehetnek a PK vezetésében. A szisztéma szerint a félvirtuális csapatirányító-játékban a közönség az edző által felajánlott alternatívák közül választhat.
A drukkerek dönthetnek az edzésmódszerekről. Az eredményt - vagyis az edzésekről készült felvételeket -, az interneten keresztül kísérhetik figyelemmel. Ugyancsak hallathatják szavukat a csapat felállításával, összállításával és taktikájával kapcsolatban. A meccsek folyamán pedig SMS-ben dönthetnek a cserékről.
A PK-35-nek így jelenleg több mint kétszáz edzője van, akik közül egyenlő arányban kerülnek ki az ősdrukkerek és a FIFA 2001-hez hasonló számítógépes-focis játékok megszállottjai.
A Makra a pozitív reakciók nyomán felkereste a finn szövetségi kapitányt, Antti Muurinent is, aki gyengéden elküldte őket a fenébe.