Andrea, Ilma
4 °C
12 °C

A közösségi portál mindent lát

2008.02.05. 08:28
A közösségi portálok mindent látnak - derült egy nemzetközi fejvadászcég kutatási eredményeiből, amely szerint a brit vállalati vezetők 62 százaléka szintén tagja valamelyik internetes ismeretségi hálónak.

A magyarországi iwiwhez hasonló FaceBook-on, MySpace-en vagy más közösségi portálokon kerülendő minden olyan fotó illetve megjegyzés közzététele, amelyet a felhasználó nem mutatna meg az édesanyjának – mondta Andy Powell, a Badenoch and Clark nemzetközi fejvadászcég igazgatója, hozzátéve, hogy nemcsak a kényes felvételek, hanem a züllött partik, szerelmi kalandok részletei és a jellegi munkáltató becsmérlése is árthat.

A Viadeo közösségi oldal felmérése szerint a munkáltatók egyötöde a jelölteknek már az interneten is utána néz. Powell szerint a legfontosabb, hogy legyenek körültekintőek, óvakodjanak a közönséges tartalmaktól, például az olyan képektől, amelyen ittas állapotban éppen a felettesük iránt érzett ellenszenvüket próbálják bemutatni. A kutatási eredményekből kitűnik, hogy a britek közül a londoniak vannak leginkább rákattanva a közösségi portálokra, 38 százalékuk munkaidő alatt is ellátogat valamelyik social network oldalra.

Powell szerint azonban a közösségi portálokhoz való csatlakozástól nem érdemes megijedni. Egy állásinterjú során még kedvező hatással is lehet, megerősítheti a pályázó mondanivalóját. Arra kell csak figyelni, hogy következetes legyen - tette hozzá.